Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egyben van ez a csapat!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. február 12. 08:45
Egyben van ez a csapat!
Várfürdő-Gyulai Termál FC–Szarvasi FC 3–0 (1–0)

Utolsó felkészülési mérkőzésén lépett pályára a Várfürdő-Gyulai Termál FC a Szarvasi FC csapata ellen február 11-én az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A megyei első osztály egyik meghatározó gárdája elleni összecsapáson, az eredményen túl, az eddig tanult elemek gyakorlása volt a cél.

____Eredeti-GYHRCSD_0031.JPG

Styecz Milán lendületben

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyula: Harman – Juhász, Bogdán, Szántó, Zámbori – Sipos, Lipták – Hrabovszki, Nagy, Gábor-Lukács – Styecz. Csere: Szabó, Burai, Okos, Pilán, Erdős. Vezetőedző: Oláh Ferenc. Gólszerző: Styecz (2), Hrabovszki.

A fürdővárosi együttes rögtön az első helyzetéből betalált, amikor is az első percben elindított szép összjáték után Hrabovszki talált a szarvasi kapuba. A hazai találat után a mezőnyjátéké volt a főszerep hosszú perceken át. A gyulai gárda tagjai hátsó alakzata nem engedte kibontakozni a vendégek támadásait, és taktikus labdakihozatalukkal azonnal támadássá kovácsolták labdaszerzéseiket. A vendégcsapat védőit azonban több alkalommal is zavarba tudta hozni Oláh Ferenc együttese. A védekezésben jeleskedő hazaiak azonban támadásaikat ekkor még nem tudták hatékonyan befejezni.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0044.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A második félidőben a gyulai csapat rálépett a gázpedálra, és egyre-másra dolgozta ki támadásait. A stílusosra szabott hazai akciók végén több gól is születhetett volna. A támadósor azonban nem maradt adós a gólokkal, hiszen Styecz két találatával bebiztosította a fürdővárosi győzelmet.

Az őszi csapat gerincére épített, és néhány új játékossal hatékonyan kiegészített gyulai gárda befejezte felkészülését a tavaszi szezonra. Az erőnlétben megerősített és stílusosan futballozó Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata ugrásra készen várja a szezonkezdést, amit várhatóan a Szentlőrinc SE elleni derbi jelenti majd Oláh Ferenc együttesének.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0053.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 

GYULAI HÍRLAP • 2017. február 12. 08:45
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)