Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 12h LoL az Erkelben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. F. • MAGAZIN • 2017. február 08. 10:00
12h LoL az Erkelben
Hírek az Erkel Ferenc Gimnáziumból

Rengeteg fiatal srác és egyre több lány különös szenvedélye ez a stratégiai játék, amely egyre nagyobb és nagyobb teret hódít magának, olyannyira, hogy már az Erkel Ferenc Gimnáziumban is tanyát vert. Néhány lelkes lolos nyakába vette az édes terhet, és felbuzdulva megannyi sportrendezvény sikerén megszervezte a saját szubkultúrája e-sportversenyét. A rendezvényről és magáról a League of Legendsről beszélgettünk Hundzsa Ferenccel, a megmérettetés főszervezőjével. 

____Eredeti-IMG_3283.jpg

12 ÓRÁS LOL VETÉLKEDŐ AZ ERKEL GIMNÁZIUMBAN 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

– Mióta népszerű a LoL Magyarországon? Mióta tekinthető szubkultúrának?

– A League of Legends jelenleg Magyarország vezető e-sportjátéka. A játékosbázisa főként fiatalokból áll, amit annak tudhatunk be, hogy az idősebb korosztályok sajnos elutasítók az elektronikus sportokkal szemben, így ezek általános megítélése is elég negatív Magyarországon.

– Miért válassza az ember ezt a játékot? Mi a lényege?

– A játék maga nagyon kompetitív, és szerintem ez fogja meg a fiatalokat. Minden játék más és más, és minden azon múlik, hogy az adott játékban résztvevő öt ember mennyire tud összehangoltan játszani, és hogy jó döntéseket hoznak-e. Magában a játékban az ellenfél bázisának lerombolása a cél, amit különböző tárgyakkal és varázslatokkal érhetünk el.

 

____Eredeti-IMG_3318.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

– Hányadjára rendezitek meg ezt a versenyt? Hogyan telt az idei? Ki került ki győztesen a megmérettetésből?

– Idén második alkalommal volt lehetőségünk megrendezni a 12 órás vetélkedőt, amelynek ismét az Erkel Ferenc Gimnázium adott otthont. A versenyen idén öt csapat vett részt, és mindenki nagyon ügyesen szerepelt. Végül az első helyet az Erkel egy kilencedikesekből álló csapata zsebelte be, nyereményük – fejenként – játékon belül valamelyik karakterre egy különleges hőskinézet.

– Mi volt az oka annak, hogy elindítottátok ezt a rendezvényt?

– A motiváció és a verseny célja mindenképpen az e-sport megítélésének javítása, illetve azonos érdeklődésű fiatalok tölthettek el együtt 12 órát úgy, hogy közben a hobbijuknak élhettek. A versenyhez közeledve olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy a jelentkezett csapatok nagyon várták ezt az eseményt, jó látni, hogy van igény az ilyen rendezvényekre, ezért remélhetőleg az elkövetkező években is lesz alkalmunk ezt megrendezni.

 

____Eredeti-IMG_3255.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)