Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szombat este átadták a gyulai sportvilág Oscar-díjait

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. január 29. 09:01
Szombat este átadták a gyulai sportvilág Oscar-díjait
A Város Sportjáért elismerésben részesült Reisz József, a Gyulai Várfürdő úszószakosztályának edzője

Idén is ünnepélyes keretek között rendezték meg az Év sportolója díjátadó gálát és a sportbált január 28-án a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. Az év legjobban várt sport- és társasági eseményén átadták a sportvilág legjobbjainak járó elismeréseket.

____Eredeti-GYHRCSD_0097.JPG

A díjazottak 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Város Sportjáért elismerésben részesült Reisz József, a Gyulai Várfürdő úszószakosztályának edzője. A többek között 28 magyar bajnoki aranyérmet és 11 országos csúcsot kitermelő szakember az iskolai úszásoktatás mellett évekig dolgozott az úszószakosztály utánpótlás-nevelésében. Jelenleg az úszásoktatás mellet a fogyatékkal élők felkészülését segíti, ő Bíró Bernadett edzője is.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0020.JPG

A Város Sportjáért elismerést Reisz József vehette át 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az év sportolója kategória női elismerését Burás Annamária úszó (edző: Tóth András) nyerte el, míg a férfi kategória díjazottja Süli Richárd atléta (edző: Kertes István) lett.

Az év csapatának a Gyulai Amazonok női labdarúgócsapatát választották: Csontos Zsanett, Szerb Kata, Csanálosi Anada, Pilán Tímea, Papp Laura, Perjési Rita, Deák Márta, Kurai Nikolett, Fülöp Diána, Molnár Ágnes, Szilágyi Zsanett, Balogh Noémi, Erdélyi Angéla, Bálint Rebeka, edzőjük: Molnár Zoltánné. A második helyen a Tenisz Szabadidő Sport Klub férfi együttese végzett: Lovász Zoltán, Ajkay Norbert, Csernus István, Oláh Imre, Juhász Zsolt, Csatári Tamás, Havasi Róbert, Gyimesi Márton, Szeri Dávid, Havas István, Tihanyi Tamás, Hajdu Zoltán, Kovács Zoltán, edzőjük: Kovács Zoltán. A harmadik helyre a Gyulasport NKft. junior kézilabdacsapatát jelölték: Antal Nikolett, Balázs Enikő, Szabó Leila, Bicskei Borbála, Boruzs Barbara, Papp Nóra, Bozó Anna, Csiszér Laura, Rokszin Réka, Gyepes Rita, Horváth Nikolett, Jámbor Fanni, Komlósi Csilla, Nagy Izabella, Szappanos Réka, Szőke Dorka, Szerb Kata,Török Gréta, Varga Mónika,Varga Nikolett, edzőjük: Tövisháti Zsombor

 

____Eredeti-GYHRCSD_0028.JPG

Minden díjazottnak járt a taps 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az ifjúsági sportolók között a női kategóriában Daka Anett úszó (edző: Tóth András) végzett az élen, a második helyre Pilán Tímea labdarúgót (edző: Molnár Zoltánné) választották, míg a harmadik helyre az atléta, Baka Szilvia (edző: Kertes István) került. A férfi ifjúsági díjazottak között Horváth Soma vívó (edző: Winkler Andor) végzett az élen, a második Torma Tamás karateversenyző (edző: Torma Béla) lett, harmadiknak pedig Zvolenszki Richárd íjászt (edző: Lovász Tamás) választották. Az ifjúsági kategória csapatai közül a mezei atlétikai csapat – Süli Richárd, Mócz Dániel és Kecskés Kornél – végzett az élen (edző: Kertes István), megelőzve a másodikként díjazott Lovász Zoltán és Csatári Tamás alkotta teniszcsapatot (edző: Kovács Zoltán) és a harmadikként rangsorolt U11-es labdarúgó-együttest (Balogh Dominik, Pis Zoltán, Felföldi Márton, Kovács Zalán, Hajnal Csaba, Vörös Barnabás, Csordás Kristóf, Csüllög István, Kiss Marcell, Farkas Milán, Horváth Bálint, Havrán Tamás, Prohászka Ádám, Prohászka Máté, Juhász Bálint, edző: Forrás Imre).

A fogyatékkal élő sportolóknak szánt elismeréseket vehette Bíró Bernadett úszó, Alea Patrícia agilityversenyző, Herczeg János bowlingjátékos és Jenei Zoltán úszó.

Tanácsnoki különdíjat ítéltek Szántó István történelmi íjásznak és Szilágyi Sándor-emlékdíjat dr. Czirok Sándornak.

Ebben az évben is kiosztották a 2016-os esztendő legjobb ifjúsági sportolóinak járó elismeréseket: Illyés Enikő agilityversenyzőnek (edző: Alt Sándor), Kiss Petra és Baka Edina atlétának (edző: Szegedi Zsolt és Kertes István), Boruzs Barbara és Szőke Dorka kézilabdázónak (edző: Majorné Horváth Izabella), Balogh Noémi és Bálint Kata labdarúgónak (edző: Molnár Zoltáné), Szalai Áron úszónak (edző: Fodor Zoltán), Váczi Mihály kosárlabdázónak (edző: Hajdu Zoltán), Szénási Krisztián kosárlabdázónak (edző: Tövisháti József), Kincses Bence teniszezőnek (edző: Kovács Zoltán),Sás Ádám és Tövisháti Máté labdarúgóknak (edző: Szentléleki Béla) ítélték oda.

Az év edzője díjat Kertes István (atlétika), Szegedi Zsolt (atlétika), Tövisháti Zsombor (kézilabda), Winkler Andor (vívás), Kovács Zoltán (tenisz) és Lovász Tamás (íjászat) érdemelték ki.

Gratulálunk mindenkinek! 

 

____Eredeti-GYHRCSD_0135.JPG

A sportbálon idén is fergeteges volt a hangulat 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)