Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Árvai Zsüsztint köszöntötték a Babaruha program keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. január 27. 09:30
Árvai Zsüsztint köszöntötték a Babaruha program keretében
Az apróság nem mindennapi módon jutott különleges keresztnevéhez

Gyulaváriban köszöntötte a város egyik legújabb újszülöttjét Szabó Károly, a választókerület képviselője a városi Babaruha program keretében. A január 27-én megtartott ajándékátadáson virágot, Póka György-festményt és egy egyedileg hímzett babaruhát kapott az apróság és szülei. 

____Eredeti-alap__1_.jpg

Szabó Károly egy hímzett babaruhával is meglepte Zsüsztint 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Árvai Zsüsztin édesanyja, Mariann lapunknak azt is elárulta, kislánya hogyan kapta a nem mindennapi nevet.

– Amikor én születtem, édesanyám a szomszédasszonnyal egyeztetett arról, hogy hogyan hívják majd a lányát. A kislányom névválasztása sem mindennapi. Az egész utónévkönyvet végignéztük, de egyik névben sem tudtunk megegyezni a párommal, aki egyszer csak azt mondta: Árvai vezetéknévvel mindig az első volt a névsorban, most válasszuk a legutolsót a listából.

A pár felnyitotta az aktuális utónévkönyvet, és a legvégén a  Zsüsztin nevet találták, amellyel végül mindketten megbarátkoztak, és kiválasztották születendő kislányuknak.

Az édesanya elárulta: jelenleg hat gyermeket nevelnek, így bizonyára a mindig nyugodt és mosolygós Zsüsztinke volt az utolsó a család porontyainak sorában. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)