Képünk illusztráció
Forrás: Kesport.hu
A leánykézilabda országos serdülő bajnokságának 11. fordulójában a Gyulasport Nkft. serdülőcsapata a Szeghalmi NKC azonos korosztályú együttesének vendégeként lépett pályára november 16-án. Az egyre jobb formába lendülő gyulai lányok célja ezúttal is a győzelemért járó bajnoki pontok megszerzése volt.
Majorné Horváth Izabella csapata már az első félidőben döntésre vitte a mérkőzést. Az ezúttal is igen aktív Szabó Leila mellett a csapat másik húzóembere Balázs Enikő volt, aki nyolc góllal tudta szolgálni csapatát. A sok szabálytalanságot produkáló hazaiak kénytelenek voltak fejet hajtani a fürdővárosi gárdának, akik így feljöttek a tabella negyedik helyére, azonos pontszámmal a harmadik helyezett gárdával.
A Gyulasport Nkft. serdülő korosztálya november 24-én a listavezető Hódmezővásárhelyi LKC csapatát fogadja a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

























