Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harmadik győzelmével hatodik a Gyulai SE tekecsapata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. november 03. 16:00
Harmadik győzelmével hatodik a Gyulai SE tekecsapata
A csapat Szegváron fogadta a Fővárosi Vízművek SK gárdáját
____Eredeti-teke_wikipedia.jpg

Képünk illusztráció

Forrás: Wikipedia.org

Az NB I.-es tekebajnokság keleti csoportjának hatodik fordulóját október 29–30. között rendezték meg. A tízedik helyen álló Gyulai SE tekecsapata „hazai” pályán, azaz Szegváron fogadta az előkelőbb pozíciót elfoglaló Fővárosi Vízművek SK gárdáját.

Mindkét csapat vereséggel a háta mögött érkezett a bábuk elé, de talán a Gyulai SE csapatának volt fontosabb a győzelem elérése. Ennek megfelelően a Nyári Krisztofer, Czégény Csaba, Schriffert Roland, Baksa Imre, Egyed Ferenc és Pigniczky Pál összeállítású gyulai válogatott 6:2-es arányban legyőzte fővárosi ellenfelét, és feljött a tabella hatodik helyére.

Eredmények: Nyári Krisztofer 294 fa, Czégény Csaba 503 fa, Schriffert Roland 492 fa, Baksa Imre 552 fa, Egyed Ferenc 517 fa, Pigniczky Pál 498 fa.

A Gyulai SE ifjúsági csapatának már nem sikerült ennyire jól a forduló, hiszen 1:3-es vereséget szenvedtek el a Fővárosi Vízművek SK azonos korosztályú együttesétől. A gyulai fiatalok a bajnokság 10. helyén állnak.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)