Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pukkis Kurt Helmutot köszöntötte a gyulai városvezetés 90. születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. október 25. 14:20
Pukkis Kurt Helmutot köszöntötte a gyulai városvezetés 90. születésnapján
Az ünnepelt azt tanácsolja: mindenben tartsunk mértéket
Litván születésű gyulai lakost köszöntött születésnapján a helyi városvezetés október 25-én. Pukkis Kurt Helmut otthonába ezúttal dr. Görgényi Ernő polgármester és Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző érkezett, akik virágcsokorral, tortával és egy emléklappal kedveskedtek az ünnepeltnek.
____Eredeti-kurt_helmut_koszontese_sze.jpg

Pukkis Kurt Helmutot otthonában köszöntötte Becsyné dr. Szabó Márta és DR. GÖRGÉNYI ERNŐ 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter  

Pukkis Kurt Helmut 1926. október 25-én született az akkor Litvánia területén lévő Dwielenben. Történelemkönyvekbe illő életét lapunkkal is megosztotta. Litván és német iskolákba járt, majd 16 évesen behívták német katonának, ahol kemény kiképzésen vett részt. A háború után hadifogságba került, és több mint 3 évig volt Szibériában. Amikor az oroszok felszámolták a tábort, vonattal vitték őket vissza az NDK-ba, ahonnan átszökött az NSZK-ba, és igyekezett munkát találni a romokban álló országban. Münsterben beállt romot takarítani, ahol megismert egy idős kőművest, nála kapott munkát és szállást. Így tanulta ki a kőműves szakmát és a villanyszerelést, majd később egy saját építőipari vállalkozást indított Münsterben.

25 évesen nősült meg, egy fia és egy lánya született. Nyugdíjazása után felkeresett néhány magyarországi termálfürdőt, köztük a gyulait is, ahová többször visszatért, míg végül elhatározta, hogy itt fog letelepedni. Most Gyulaváriban él jelenlegi feleségével, és elmondása szerint a jelenlegi időszak a legszebb és a legnyugodtabb az életében. Az ünnepelt kiemelte: nagyon hálás a párjának, amiért vigyáz rá.

Mostanában leginkább a növények között szereti tölteni az idejét a nagy kertben, bár már nem igazán tud dolgozni, de azért a kerti traktorra néha még felül. A születésnapos szerint a hosszú élet titka a fizikai munka, az egészséges étkezés, a szenvedélymentes életvitel. Soha nem dohányzott, nem ivott, és kőművesként sok időt töltött a friss levegőn. Azt mondja: a munkában, az étkezésben és az élet minden örömében a mérték a legfontosabb. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)