Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fotópályázatot hirdetett az Országos Bírósági Hivatal

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. október 13. 13:22
Fotópályázatot hirdetett az Országos Bírósági Hivatal
Az amatőr fotósok november 8-ig adhatják le pályaműveiket
____Eredeti-torvenyszek.JPG

A gyulai Törvényszék épülete 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

Fókuszban a bíróság címmel harmadik alkalommal hirdetett pályázatot amatőr fotósoknak Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke – tájékoztatta lapunkat a Gyulai Törvényszék.  

A fotográfusok több kategóriában nevezhetnek, az ügyfélközpontú bíróság, a tárgyalóterem és annak berendezései, valamint a bírósági műkincsek is témaként szerepelhetnek. A győztes képek alkotóit pénzjutalommal díjazzák.

A törvényszék lehetőséget biztosít a jelentkezőknek arra, hogy a bírósági sajtószóvivőkkel, illetve a sajtótitkárokkal történt egyeztetés követően beléphessenek a bíróságok nyilvános helyiségeibe.

A pályaműveket november 8-án 12 óráig lehet leadni. A fotókat és a szükséges mellékleteket az Országos Bírósági Hivatal Kommunikációs Osztályán (1055 Budapest, Szalay utca 16.) kell benyújtani.

A jelentkezési lap, a pályázati nyilatkozat és a részletes pályázati feltételek a Gyulai Törvényszék honlapján érhetők el. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)