Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szegedi Attila és Kepenyes Pál szórakoztatta a Rondella vendégeit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2016. augusztus 17. 10:15
Szegedi Attila és Kepenyes Pál szórakoztatta a Rondella vendégeit
A hétvégi bulin rock and roll slágereket és tánczenéket hallhatott a közönség
____Eredeti-GYHRCSD_002.JPG

Képünkön (balról jobbra): Kepenyes Pál és Szegedi Attila 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Már 2009 óta zenélnek együtt, de elmondásuk alapján nagyon régóta ismerik egymást – Szegedi Attila és Kepenyes Pál ezúttal a Rondella látogatóit örvendeztették meg örökzöldjeikkel augusztus 15-én, vasárnap este.

– Több formációban is együtt zenélünk, a Garden Party zenekarukkal a repertoárunk mintegy 1000 számra rúg – árulta el lapunknak Szegedi Attila, a formáció billentyűse. – Abban a csapatban két billentyűvel, énekkel és fúvósokkal állunk színpadra, ezúttal pedig egy billentyűs hangszer, egy szaxofon és egy klarinét érkezett – tette hozzá.

A zenész azt is kiemelte, hogy a Gyulai Big Band koncertjein is közösen zenélnek, így összesen 3 formációval járják a környékbeli rendezvényeket. Mintegy másfél órás duettműsoruk tematikája és címe ezúttal a Rock and roll és tánczene volt, így repertoárjuk is főként a témához illeszkedő dalokból állt.

 

____Eredeti-GYHRCSD_014.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A közönségre sem kellett sokat várni, amint megszólalt a Felmegyek hozzád, a Rock and roll party, Michael Bublé dalai vagy a táncos tempóra átdolgozott All of me, jónéhányan táncra perdültek a gyulai vár tövében.

Arra a kérdésre, hogy a szakmában eltöltött 25 év után lettek-e kedvencei, Szegedi Attila elárulta: szereti az örökzöldeket, a lassú, szentimentális dalokat és Máté Péter egész munkásságát.  – A közönség ízlése sokszor egyezik az enyémmel, máskor nem, de annyi biztos, hogy az elmúlt évtizedek alatt olyan, mindenkit megmozgató, átütő slágerrel nem nagyon találkoztam, mint a Nézését meg a járását című szerzemény, mert tényleg minden buliban a három évestől a nyugdíjasig mindenki táncolni kezd – emelte ki Szegedi Attila.  

–  A minőségi zenére gondolva főként az örökzöldek a népszerűek, és úgy látom, az emberek a paródiákat is nagyon kedvelik, így én is szoktam énekelni nekik Charlie-tól és Louis Armstrongtól is – tette hozzá.

Ezúttal a mulatós kimaradt, mégis mindenki jól érezte magát a nyárvégi bulin, ahol a páros mintegy másfél órán át szórakoztatta a közönséget a gyulai várkertben. 

 

____Eredeti-GYHRCSD_007.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)