Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Meghibásodott csővezeték okozta az ammóniaszivárgást a gyulai húsüzemben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. június 27. 12:00
Meghibásodott csővezeték okozta az ammóniaszivárgást a gyulai húsüzemben
A tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre
____Eredeti-tuzolto_csuszi.JPG

Képünk illusztráció 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Egy csővezeték meghibásodása miatt ammónia szivárgott a Gyulahús Kft. Kétegyházi úti üzeméből vasárnap kora reggel, a tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre.

Daka Zsolt ügyvezető lapunknak elmondta: az üzem védekezési tervének megfelelően az épületben tartózkodó rendész az ammóniaszivárgás észlelésekor, 5 óra 51 perckor értesítette őt, illetve riasztotta a tűzoltóságot.

A helyszínre a gyulai hivatásos egység mellett békéscsabai, orosházi, mezőkovácsházi és mezőberényi tűzoltók is érkeztek, akik közös erővel, három vízsugárral dolgoztak a szabadba ömlő ammónia mentesítésén – olvasható a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

Mint írják, a katasztrófavédelmi mobil labor mérései szerint a szél az ammóniát egy közeli szociális otthon irányába fújta, ezért az intézményben lakó ötvennégy embert elkülönítették. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat a szivárgás százméteres körzetében védőzónát jelölt ki.

Daka Zsolttól megtudtuk, a műszaki térben meghibásodott csővezeték kiszakaszolásával reggel 9 órára megszűnt a probléma, a cég dolgozói újraindították a hűtést az üzemben. Mint kifejtette, a gyors és hatékony beavatkozásnak köszönhetően nem sérült meg senki, és anyagi kár sem keletkezett az épületben tárolt termékekben. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)