A gyulai tűzoltók
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Közlekedési balesethez riasztották a gyulai hivatásos tűzoltókat múlt hét hétfőn – tájékoztatta lapunkat Zanócz István tűzoltóparancsnok.
Mint megtudtuk, Méhkerék és Sarkad között egy kamion és egy autó ütközött össze. A tűzoltók egy kocsival érkeztek a helyszínre, ahol végül nem kellett feszítővágót használniuk, a sérültek ugyanis ki tudtak mászni a járműből kiérkezésükig.
A múlt héten egy kéménytűzhöz is ki kellett vonulniuk a tűzoltóknak. Gyulán, egy Madách utcai családi házban a kémény alján lerakódott korom izzott be. A lánglovagok eltávolították az összegyűlt égésterméket, majd eloltották a tüzet.
Pejréten egy nagyobb méretű trágyás szalmakazal kapott lángra, a fürdővárosi tűzoltóegység két autóval érkezett a helyszínre. A tűz megfékezése és az utómunkálatok három órát vettek igénybe.
Pénteken egy szarvasmarha esett bele a betoncsatornába. Az állat a tűzoltók kiérkezéséig kijutott a gödörből, így nem volt szükség mentésre.
Szombaton egy idős ember lett rosszul a fürdőszobában. Mivel a hozzátartozója nem tudott bejutni a helyiségbe, értesítette a tűzoltókat. Az eset ezúttal is szerencsésen végződött: mire a helyszínre értek a szakemberek, sikerült kinyitni a beragadt ajtót.























