Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az utolsó percben kaptak ki a gyulai kézilabdás lányok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2016. március 24. 10:00
Az utolsó percben kaptak ki a gyulai kézilabdás lányok
A szünet után a védekezésünk teljesen szétesett
____Eredeti-kezilabda_noi.jpg

képünk egy korábbi mérkőzésen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyulai SE–Szeghalmi NKC 28-30 (16-12).

NB II.-es női kézilabda bajnoki mérkőzés, Gyula, 100 néző. V.: Körmendi, Molnár.

Gyulai SE:  Ádász–Bagi 4, Rácz 4, Antal 1, Jámbor 2, Kocsis 7, Raffai-Such 9/6. Cs.: Kerekes, Nagy B. (kapusok), Papp 1, Rokszin, Nagy N. Komlósi. Edző: Tövisháti Zsombor. Kiállítás: 6 perc, ill. 4 perc, hétméteresek: 6/6, ill. 7/6.

Az első félidőben magabiztosan játszottak a mieink a nyolc juniorkorosztályú játékossal felálló vendégcsapat ellen, és megnyugtató négygólos előnnyel vonulhattak pihenőre. A szünet után a védekezésünk teljesen szétesett, és bár a 37. percben még három góllal vezettek a lányok, a vendégek, a játékvezetők támogatását élvezve, kiegyenlítették a játékot. Az utolsó percben még 28-28-as állást mutatott az eredményjelző, ekkor azonban figyelmetlenség és fegyelmezetlenségek miatt egy perc alatt két gólt lőttek a szeghalmiak.

Juniorcsapatunk magabiztos, 39-22 arányú győzelmet aratott, a lányok kemény védekezésből gyors indításokkal diadalmaskodtak a Szeghalom felett. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)