Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ajándékkal várták a gyulai Almásy-kastély első regisztrált látogatóját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. HÍREK • 2016. március 05. 08:00
Ajándékkal várták a gyulai Almásy-kastély első regisztrált látogatóját
A próbaüzem első napján számos helyi diák is bejárta az épületet
Birtokukba vették a felújított Almásy-kastélyt a gyulaiak. A március 4-e és 9-e között zajló tesztüzemben negyed óránként indított csoportokban, kedvezményes jegyekkel tekinthették meg a felújított épületet azok az érdeklődők, akik az interneten jelentkeztek a kastélybejárásra. Az első látogatók érkezése közben a város polgármestere köszöntötte a látogatóknak létrehozott online felület első regisztrálóját.
____Eredeti-GYHRCSD_038.JPG

A tesztüzem első napján több gyulai diák is megfordult a kastélyban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Két évvel az alapkőletétel után végre befejeződött a gyulai Almásy-kastély felújítása. Az épületben mostantól állandó kiállítás várja a látogatókat Hétköznapok és ünnepek egy alföldi kastélyban címmel, ami az arisztokrácia életének bemutatása mellett a cselédség mindennapjait, munkáját és életkörülményeit mutatja be, és a kastélyban helyet kapott egy kávézó, egy múzeumbolt és egy kiállítási tér is az időszaki tárlatok részére.

Az első regisztrált látogatót dr. Görgényi Ernő köszöntötte 

Az első nyilvános napon dr. Görgényi Ernő a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ajándékával kedveskedett az első regisztrálónak, aki a napokban jelezte, hogy gyulai látogatóként szívesen bejárná az új városi látványosságot. A szerencsés és gyors nyertes, dr. B. Nagy Barbara elmondta: amint meglátta a közösségi oldal felhívását, rögtön a regisztráció gombra kattintott, és harmadmagával a napokban be is járja majd a kastélyt. Az ajándékba kapott Ghymes-jegyeket és a gyulai kiállítótermekbe szóló ingyenes belépőket pedig örömmel használja majd fel a következő hetekben.

Ahogy azt Fábián Tamástól, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. kommunikációs vezetőjétől megtudhattuk: az első napra számos diákcsoport regisztrált, és a legtöbbek kedvence ezen a napon a holoprojektor volt, amivel 3 dimenzióban látható egy korabeli család élete, de népszerű az 1846-ban kreált nemzeti illat is, ami a kastélyban új életre kelt és kipróbálható minden vendég számára.

– A célunk az volt, hogy más kiállításokkal szemben itt ne csak nézelődjenek a látogatók, hanem interaktív formában tájékozódhassanak. A cselédek munkaasztalának tárgyait megérintve például egy kivetítő ad képet arról, miként tisztították annak idején a cipőket, tányérokat, ezüst tárgyakat – részletezte Fábián Tamás.

A próbaüzem első szakasza március 4–9-ig tart, ezeken a napokon 500 és 300 forintos kedvezményes áron kaphatók a belépőjegyek azok számára, akik az interneten vagy a helyszínen regisztrálnak. A próbaüzem második szakasza március 11-e és 15-e között zajlik majd, akkor a teljes árú belépők 1500, a kedvezményesek 800 forintos áron kaphatók, a gyulaiak pedig 50%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet ebben az időszakban.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)