Képünkön (balról jobbra): dr. Görgényi Ernő és Alt Norbert
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Február 16-án délelőtt egy újabb tanyavilágot érintő fejlesztésről tartott sajtótájékoztatót dr. Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester a városháza ovális termében. A polgármester az eseményen kiemelte: a város 31 ezer lakosából 2 ezer él külterületeken, érdekükben több pályázatot nyújtott be az önkormányzat az elmúlt időszakban. A legutóbbi nyertes pályázat tartalmának részletezéséből kiderült: az idei év nyarán 5, eddig áram nélkül élő gyulai háztartás jut majd díjmentesen napelemekhez. Ezek kapacitása minden esetben elegendő lesz arra, hogy egy-egy család minden alapvető háztartási eszközét és berendezését ellássa elegendő árammal.
Alt Norbert a jelenlegi pályázat részleteit ismertette és elmondta: alapvető feltétel volt a családok kiválasztásakor, hogy olyanok jussanak a lehetőséghez, akik életvitelszerűen külterületeken élnek. – A tanyagondnoki szolgálat adataira támaszkodva választottuk ki azokat a tanyaingatlanokat, melyben kisgyermekes családok, vagy idősek laknak. Emellett felvettük a kapcsolatot Gyulai Kistérségi Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményével és az önkormányzat szociális osztályával, hogy velük válasszunk ki olyan érintetteket, akiknél a leghasznosabb lehet egy ilyen típusú fejlesztés – fejtette ki az alpolgármester.
Az eseményen mindezeken túl az is kiderült, hogy 5 darab szigetüzemű napelemes rendszer telepítését tervezik, amik tetőszerkezetre erősített tartóra kerülnek majd fel. Egy átlagos háztartásban lévő villamos fogyasztók ellátását vették alapul a tervezésnél, és azok fogyasztásának összege alapján tervezték meg a berendezéseket. Az aktuális projekt teljes költsége 13 302 795 forint, ebből az önkormányzat saját forrása 10%, a fennmaradó összeget a pályázati támogatás teszi ki.
Mint megtudtuk, jelenleg a közbeszerzési eljárás lebonyolítása van folyamatban, és a tervezett márciusi szerződéskötés után, a nyár elejére várhatóan már a helyükön lesznek a napelemek mind az öt családnál.

























