képünk a gyulai előadáson készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Miskolci Nemzeti Színház Kamaratermében mutatták be telt ház előtt a Gyulai Várszínház legtöbb helyen előadott színházi előadását, a Füveskönyveket október 4-én. A produkciót Gyulán kívül 13 magyarországi és 4 határon túli városban játszották eddig.
A Miskolcon is nagy sikert aratott előadás Dunai Tamás, Binder Károly és Barkóczi Beáta fellépésével volt látható. A produkcióhoz felhasznált művek Márai Sándor, Hamvas Béla és Weöres Sándor bölcseletei voltak.























