a gyulai törvényszék épülete
Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke szeptember 11. napjára vezetői értekezletet hívott össze, melyet megtisztelt jelenlétével dr. Vajas Sándor, az Országos Bírósági Hivatal Emberi Erőforrás Gazdálkodási Főosztályának vezetője is. Az értekezlet napirendjén szerepeltek többek között az iratkezelési szabályzatban foglaltak érvényesülése körében végzett ellenőrzések tapasztalatai, az idei évben is megrendezése kerülő Polgári Igazságszolgáltatás Európa Napjának előkészítése, illetve a civil szervezetekkel kapcsolatos ügyforgalmi adatokat is értékelték – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot dr. Marton Erika sajtószóvivő.
Az értekezleten áttekintették továbbá a megyében működő bíróságok létszámát az ügyforgalmi adatok tükrében, valamint a bírósági épületek biztonsági és állagvédelmi helyzetét, a karbantartási feladatokat. Az értekezleten hangsúlyt fektettek a bírák és igazságügyi alkalmazottak számára szervezett képzésekkel kapcsolatos tapasztalatok megbeszélésére is. Az elmúlt időszakban kialakult migrációs helyzetet érintően szó volt a központi és a helyi szinten felmerülő problémákról, elvárásokról, valamint a szükséges intézkedésekről.
A rendezvény zárásaként dr. Bagdi Árpád Gyula, a törvényszék elnöke valamennyi bírósági dolgozó nevében köszönetét fejezte ki a leköszönő bírósági vezetőknek: dr. Zámbori Tibornak, a Gyulai Törvényszék elnökhelyettesének, Sztrungáné dr. Tóth Tünde törvényszéki kollégiumvezetőnek, valamint dr. Gyalogné dr. Varga Évának, a Szarvasi Járásbíróság elnökének a magas színvonalú és elhivatott munkájukért.























