Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nyári egyetemre várja a gyulaiakat a SMART CITY

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2015. szeptember 02. 12:00
Nyári egyetemre várja a gyulaiakat a SMART CITY
A helyszíneken a helyi termékeket és a szolgáltatóipar kínálatát is megismerhetik a résztvevők
Nyári egyetemet szervez a gödöllői Szent István Egyetem és a gyulai önkormányzat szeptember 7–11. között a Vigadóban és a gyulavári kastélyparkban. A program a SMART CITY: innovatív kutatási hálózatok fejlesztése Gyula és Salgótarján városokban című projekthez kapcsolódik.
____Eredeti-vigado.JPG

a nyári egyetem egyik helyszíne, a gyulai vigadó

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs 

A Vigadóban a turizmus és az egészségturizmus lesz a téma, míg a gyulavári kastélyparkban a mezőgazdasággal és élelmiszeriparral kapcsolatos előadások és kiállítások várják a látogatókat.

A helyszíneken felállított standoknál a helyi termékeket és a szolgáltatóipar kínálatát is megismerhetik a résztvevők.

A rendezvényekre a nyariegyetem.gyula@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni. Az érdeklődőknek azt is fel kell tüntetniük a levélben, hogy melyik napon kívánnak ellátogatni a programokra. Az első 100 jelentkezőt a helyszínen ajándékkal köszöntik a szervezők.  

A rendezvény részletes programját itt tekinthetik meg. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)