A mentés másként trió a világóránál
Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia
Újfent nyüzsgő élet töltötte meg a gyulai Világóra környékét. A július 17-i estén megtartott csángó táncház után a Mentés Másként Trió koncertjét kísérhették figyelemmel az érdeklődők. A népzenekar moldvai magyar muzsikával szórakoztatta a nagyérdeműt, melynek tagjai mind örömmel hallgatták a különleges dallamokat. A koncert a Gyulai Korzó programsorozat keretében valósult meg.
Fábri Géza (koboz, ének) és a gyulai származású Lipták Dániel (hegedű) mellett – Fábri-Ivánovics Tünde helyén – ezúttal Molnár Elődöt (furulyák, ének) köszönthettük. A trió népdalokkal és hangszeres muzsikával igyekezett lenyűgözni közönségét, ami szemmel láthatóan sikerült is, hiszen az „utolsó nóták” után az egybegyűltek hosszas tapsokkal marasztalták a zenekart, amivel legalább három ráadást sikerült is kicsikarniuk.
- A Kárpátokon kívül, Erdélytől keletre élő moldvai magyarok népdalait és hangszeres muzsikáját dolgozzuk fel elsősorban. A moldvai zenét és a körtáncokat a mai magyarországi táncházmozgalomban is szeretik, mivel olyan közösségi élményt nyújtanak, amire manapság mindenkinek szüksége van – mesélte lapunknak Lipták Dániel, aki később hozzátette, örömmel tölti el, hogy szülővárosában muzsikálhatott, és igazán tetszett neki a helyszínnek köszönhető laza, szabadtéri hangulat is.

























