Finy Petra a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Javában zajlik Gyulán a 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok. Ennek jegyében a Mogyoróssy János Városi Könyvtár június 8-án délelőtt író-olvasó találkozót rendezett, amelyen Finy Petra legutóbbi, Milu Egyiptomban című gyermekkönyvének hőseivel ismerkedhettek meg a gyulai óvodások és kisiskolások.
A kötet főszereplője Milu, aki megismerkedik egy kutyussal, az ebről pedig kiderül, hogy át tud változni sárkánnyá, és különféle korokba lehet elrepülni a hátán. A Pásztohy Panka által illusztrált gyermekkönyv a Most én olvasok című sorozat első kötete, s ahogy az első rész címe is mutatja, a kötet segítségével először az ókori Egyiptomba látogathatnak el a csemeték, majd Görögország, az indiánok és a lovagok kora következik.
A Gyulai Hírlapnak Finy Petra elmondta, a Milu Egyiptomban című könyvben a szöveg-kép arány inkább még a kép arányába tolódik el, és nagy betűk, magyar nevek, egyszerű, rövid mondatok jellemzik.
- Elsősorban olyan gyerekeknek szól, akik még nemrégen tanultak meg olvasni, így számukra hamar sikerélményt adhat, ezáltal motiválja őket további könyvek olvasására – mondta el lapunknak az írónő.
Többségében óvodások, valamint kisiskolások érkeztek a könyvtár Simonyi-olvasótermébe, ahol Kisné Czeglédi Márta gyermekkönyvtáros köszöntötte az ifjoncokat, majd bemutatta az írónőt hallgatóságának. A gyerekek jól mulattak az író-költőnő interaktív, bábokat is megszólaltató vetítéses előadásán, ahol hallhattak versekről és prózáról, dalokról és mesékről, és természetesen megismerkedhettek Milu kalandjaival is.
Finy Petra lapunknak bevallotta, közel áll hozzá a gyermekirodalom, és nemcsak ír, hanem szívesen olvas is gyermekkönyveket. Magával ragadja a gyermekek őszintesége, amelyet hat- és kilencéves lányai, Emma és Léna körében rendszerint megtapasztal.