Gyulai Hírlap - Az erdők titkainak őrzői - A meg nem értett cserjék

Cserjeborította partél a Fekete-Körösön

Fotó: Gyulai Hírlap – Puskás Lajos

A cserjék szerepe

Napjaink parkokhoz, intenzíven kezelt kertekhez szokott emberei legtöbbször ferde szemmel néznek a cserjékkel szegett vagy bokrokkal benőtt erdőkre, fásításokra. Úgy látják, rendezetlen, gazdátlan az ilyen terület. Nem is gondolnak arra, hogy az erdei életközösségek milyen fontos szereplőiről, milyen jelentős szintjéről van szó.

A szántóktól, gyepektől, utaktól vagy vizektől cserjeszegéllyel elhatárolódott erdő védi titkait, őrzi értékeit. Az erdők a körülöttük lévő más területektől többek között mikroklímájukban is erősen különböznek. A fák és cserjék lombsátra miatt kialakuló üvegházhatás, az átszellőzés korlátozottsága, a fokozott párateltség vagy a közvetlen napsugárzás befolyásolása mind azt eredményezik, hogy sokkal kiegyenlítettebb és nedvesebb élőhely jön létre.

Az erdőn belül a cserjék részben önálló életteret is jelentenek. Vannak fajok, melyek kizárólag a talaj fölötti 1-2 méteres zónában tudnak megélni. Gondoljunk csak az ökörszemre vagy a még ismertebb vörösbegyre! Ők szinte egész életüket itt élik le, itt táplálkoznak, énekelnek, fészkelnek, és ide menekülnek az ellenségeik elől. A cserjéken élő hernyókon vészelik át egyes fürkészdarazsak a gradációra hajlamos lombrágó hernyók időszakos hiányát. Majd innen indulhatnak vissza, hogy helyreállítsák az erdő egészségét, amikor azok újra tömegesen elszaporodnak. A cserjék adják kérődző nagyvadjaink, az őz, a gímszarvas és a dám számára a legfontosabb táplálékot, a rügyeket és a még zsenge hajtásokat.  

A cserjék igen változatos térbeli megoszlásban, számtalan, különböző tulajdonsággal rendelkező mikro-élőhelyet teremtenek. Emiatt ők a biológiai sokféleség, a biodiverzitás legfőbb őrzői. Nem véletlen, hogy az erdők természetességének a változatos cserjeszint az egyik legfontosabb mércéje.


Hol hiányoznak, hol meg uralkodnak

A zárt lombsátrú bükkösök és fenyvesek túl kevés fényt bocsátanak át ahhoz, hogy alattuk még más növények is megéljenek. Ezeknél csak az erdőszegélyekben, az erdei tisztásokra nyíló erdőszéleken találjuk meg a cserjeszintet. Ugyanakkor azokon a gyenge, köves, sziklás termőhelyeken, amelyek nem tudnak fákat is eltartani, a cserjeszint a legfelső szint, ami persze tartalmazhat bokor méretű fákat is. A legismertebb ezek közül a karszt-bokor-erdő.


Bicebóca ebédje

Késő ősszel mindig nagy élmény egy gyermekcsapattal dércsípte kökényt csipegetni. Móra Ferenc, Bicebóca, Kincskereső kisködmön és a kökény számomra a kultúránk klasszikus építőkockái. Máig élesen él bennem a döbbenet, amikor egy felnőtt azzal próbálta mentegetni a történetet és a kökényt nem ismerő gyerekeket, hogy Móra már nem korszerű. Miért? Mert nincs szegénység? Mert a szegénység lehetősége örökre megszűnt? És a többi érték? Azóta nálunk még inkább kötelező őszi program a kökénybokrok megdézsmálása.


A másik mostoha a nádas

A cserjékkel benőtt, ember által nem áttekinthető, nehezen átjárható bokros területektől az ember idegenkedik. Ráadásul ezek vonzzák az illegális szemételhelyezőket. Útszélek, sárrázók cserjései, no meg a nádasok kínálják magukat a lelketlen, primitív embertársainknak. Régen egy település kocsmával vagy csárdával kezdődött, és végződött. Ma minél nagyobb egy város és minél gazdagabbak a lakói, annál nagyobb távolságról jelzik a bokros-nádas részeken lerakott szemétkupacok, hogy közeledünk a „civilizáció” felé. E csúfságok nélkül pedig mindkettő gazdag és csodálatra méltó élőhely lenne.

Néhány cserjefaj az ismertebbek közül

Fekete bodza
A szinte mindenütt előforduló, néha harmadrendű fává is megnövő cserje különösen a nitrogénben gazdag talajú és áttört lombkoronájú erdőkben honos. Májusban nyíló ernyős fehér virágja muskotály illatú. Kiváló szörp készülhet belőle. Fekete gyümölcse lekvárkészítésre alkalmas. Ágainak vastag, szivacsos beléből régen úszókat készítettek a horgászó gyerekek. De emiatt volt alkalmas bodzapuska készítésre is. A fákhoz képest kis átmérőjű, szuvas törzsein, ágain keresi táplálékát a verébnél alig nagyobb kis tarkaharkály. Elhalt fáján jelenik meg a bodzagomba vagy más néven Júdás füle gomba, ami leves készítésére alkalmas.

Egybibés galagonya
Az ősszel érő, almácskákból álló termései ősszel szinte vörösen izzanak, ahogy Veöres Sándor is megírta. Májusban nyíló ernyős, fehér virágai gyönyörködtetőek, de illatuk egy kissé poloskaszagú. Ágtövisei fájdalmas sebet ejthetnek kezünkön. Szárított virágja és gyümölcse szívbetegeknek készített teakeverékek állandó összetevője. Gyümölcséből – nagy munkával – lekvár is készíthető. Akit ilyennel kínálnak, az nagy megtiszteltetésben részesül.

Vadrózsa
Csodás illatú, szimpla, rózsaszín virágai nyár elején kápráztatják el az erdő látogatóit. Piros áltermései késő ősszel érnek. Magas C-vitamin tartalma miatt a még kemény húsúakat érdemes gyűjteni. Szárítás előtt a magokat ki kell kaparni. A dércsípte, megpuhult termésekből óvatosan ki tudjuk nyomni a lekvárszerű csipkekrémet, ami azonnal fogyasztható. Őszvégi, téli kirándulásokon kellemes csemegét jelentenek, de vigyázni kell, hogy a magok körüli kis szálkákat ne nyeljük le, mert sokáig kaparni fog a torkunk. Belőle készíthetjük el az egyik legfinomabb erdei csemegét, a csipkelekvárt vagy más néven a hecsedlit. Télen a csapatokban repdeső pintyféléink, a verebek, a tengelicek, a pintyek előszeretettel zsinatolnak egy-egy nagyobb csipkebokorban. Ott érzik biztonságban magukat a rájuk vadászó karvalytól.

Kökény
A lombfakadás előtt, április legelején tömegesen virágzó kökény időjárást jelző növény. Kökényvirágzáskor mindig hideg van. A kökény elnyílása után lehet kezdeni a kukoricavetést, mondták az öregek. Ekkorra emelkedik általában 12 Co fölé a talaj hőmérséklete. Különösen a kötött talajú, alföldi erdőkben találkozhatunk vele. Hamvas gyümölcse az első fagyok után válik igazán élvezhetővé. Finom lekvár, vagy pálinka készíthető belőle. Erős ágtövisei kellemetlen sérülést okozhatnak, de ugyanezek a tövisszúró gébicsnek pedig reggeliző asztalként szolgálnak. Ezért találhatunk néha egy-egy galagonya vagy kökény tövisen megszáradt gyík vagy tücsök tetemet. Régebben kökényből kötött rőzsével fűtötték fel kemencéjüket a pékek a kenyérsütéshez. Az apró magvak vetéséhez kökényből kötöttek tövisboronát.   

Vesszős fagyal
Erősen mézillatú, fehér, felálló fürtös virágzatú gyakori cserjénk. Kiválóan alkalmas sövények kialakítására, mert jól bírja a nyírást. Mivel azonban az egész növény mérgező, a környezetünkben élőket meg kell tanítani, hogy ne egyék meg semmilyen részét. Fekete bogyóival ugyanakkor játszani lehet, mert könnyen készíthető belőle fekete tinta. Ma már nagy kaland metszett, acélhegyű tollal vagy lúdtollal írni, nem is beszélve arról, hogy mire alkalmas egy-egy paca.

Húsos som
Szép szabályos, ép szélű leveleire az a jellemző, hogy a levélerek a szélhez hajlanak. Sárga virágjai elsőként nyílnak a több éves vesszők hajtás-hónaljaiban. Már februárban, a mezei pacsirták megszólalásával egy időben, Zsuzsanna napja körül jelzik a tavasz közeledtét. Hosszúkás, csonthéjas, piros termése nagyon ízletes. Lekvár, befőtt és pálinka is készíthető belőle. Ehhez azonban korán kell kelni, mert a nem egyszerre érő gyümölcsöt a rigók is nagyon szeretik. Fája kemény és tömött, régen tartós szerszámnyeleket készítettek belőle.

Veresgyűrű som
Levele összetéveszthető a húsos soméval, de fehér ernyős virágai a hajtások csúcsain helyezkednek el. Virágzása is egyértelműen eltér, mert májusban, a bodzával egy időben nyílik, amikor már zöld az egész erdő. Fekete termései nem fogyaszthatók. Kiválóan sarjad, ezért nyírt sövény készítésére is alkalmas. Vékony sarjaiból vesszőseprőt készíthetünk, amivel parkjainkban, útjainkon a lehullott faleveleket összeterelhetjük, hogy utána komposzt legyen belőlük.  


Néhány cserjefaj a kevésbé ismertek közül

Kutyabenge
Nyirkos, folyóparti erdőkben él. Levélhónalji virágai alig észrevehetőek. Gyümölcsei nem egyszerre érnek, ezért piros és fekete is egyszerre megtalálható a bokron. Mérgező növény. A 3-4 éves ágainak kérgét gyógynövénynek gyűjtik, mert egy évnyi pihentetés után hashajtó tea készülhet belőle. Az első világháborúban, az állóháborúban meggyötört katonák számára ezért fontos hadianyag volt.

Kányabangita
Különleges szerkezetű, ernyős fehér virágzata májusban nyílik. A virágzat peremén meddő fehér szirmú virágok csalogatják a beporzást végző rovarokat, míg a körön belül a nektárt és virágport is adó ivaros virágok helyezkednek el. Termése áttetsző, rubin piros bogyó, rossz ízű, de nagyszerű dísze a tél eleji erdőknek. Levelének formája egy pihenő békára emlékezteti a gazdag fantáziájú természetbúvárokat. Rengeteg lombfogyasztó rovar szereti, ezért augusztusra rendszerint már csupa lyuk a levele.

Cserszömörce
Meszes, dolomitos kopárok, bokorerdők ép szélű, kerek levelű cserjéje. Virágzás után rózsaszín bolyhos-bozontos termései díszítik, míg ősszel hirtelen sötétpirosra váltó lombozata kápráztatja el a kirándulót. Magas csersavtartalma miatt vérzéscsökkentő teát vagy szájvizet készítenek belőle.

Csíkos kecskerágó
Az egész esztendőben alig észrevehető cserje nevét a 2-4 éves vesszőin látható paracsíkokról kapta. Ősszel azonban a püspöksüvegalakú, kárminpiros toktermései elárulják magukat. Különösen szépek a termések a tokok kinyílása után, amikor a narancssárga magok is előbukkannak.

Szúrós csodabogyó
Nevéhez hűen, valóban szúrós ez a délnyugaton, a mediterránumhoz közeli erdeinkben honos örökzöld cserje. Különlegessége, hogy kemény, levélszerűre fejlődött szárai vannak igazi levelek helyett. Ezeken találhatjuk meg a jellegtelen, alig észrevehető virágait és ősszel, télen egyesével, a feltűnő, tűzpiros bogyóit.

Henyefenyő
A kéttűs fenyők közül, ezzel az alig 1-2 méterre megnövő cserjeméretű fajjal a Kárpátok tőzeglápos, vagy havasi legelőhöz közeli területein találkozhatunk. A kiránduló jobban teszi, ha kikerüli a henyefenyővel benőtt területet, mert igen fárasztó benne közlekedni. Ezek a területek a gyönyörű siketfajdnak nyújtanak igazi otthont.