Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A környezettudatos közlekedés jegyében pattantak bringára az autómentes nap résztvevői Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2014. szeptember 22. 19:00
A környezettudatos közlekedés jegyében pattantak bringára az autómentes nap résztvevői Gyulán
Az autómentes napot immáron hatodik alkalommal rendezte meg Gyula Város Önkormányzata
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A szakadó eső, baljós felhők és hűvös szél sem szeghette kedvét azon lelkes gyulaiaknak, akik a mai nap folyamán gyalogosan, vagy két esetleg három keréken gurulva látogattak el a Megyeház utca – Petőfi teret is magába foglaló – lezárt, „autómentes” útszakaszára, hogy maguk is részt vehessenek az Európai mobilitási hét csúcspontjaként megrendezett autómentes nap elnevezésű rendezvényen. Gyula Város Önkormányzata immáron 6. alkalommal csatlakozott a környezettudatos közlekedést népszerűsítő kezdeményezéshez, amelyet minden évben szeptember 22-én rendeznek meg országszerte.

Az autómentes nap alkalmából dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere mondott köszöntőt.

- Ez a rendezvény alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmünket, hogy főleg egy ilyen alföldi kisvárosban, ahol nincsenek hegyek és dombok érdemes a kerékpárt választani a gépkocsi helyett, hogyha közlekedni akarunk. Nem feltétlenül egy ilyen csúnya, esős reggelen, hanem életünkben, a mindennapjaink során kell ezt a fajta környezettudatos szemléletet érvényesíteni. Az életünk mindennapjai során kell elgondolkoznunk azon, hogy mit tehetünk azért, hogy óvjuk és védjük környezetünket, és ezzel a jövőbeni kilátásokat, az utánunk következő generációk életfeltételeit javítsuk és megőrizzük – hangzott el dr. Görgényi Ernő beszédében.

A rendezvény kapcsán a városvezető hangsúlyozta, hogy Gyula Város Önkormányzata is kiemelt figyelmet fordít a környezet védelmére. Erre példa többek között a Gyula város energiafogyasztását megcélzó intézkedések, melynek következtében a település károsanyag-kibocsátása is redukálódott. Mindemellett a folyamatban lévő közvilágítás-korszerűsítés is egy újabb lépést jelent a környezettudatosság felé vezető úton. Dr. Görgényi Ernő beszédében azt is megemlítette, hogy a kerékpáros közlekedés élénkítése érdekében rövid távú terveik között szerepel a biciklizés feltételeinek, körülményeinek javítása, melyhez kapcsolódva már egy nagyszabású kerékpárút felújítási programot is készítettek. A program keretében Gyula városában 16,5 km hosszan újítanak fel kerékpárutakat a közeljövőben, és új szakaszokat is építenek majd.

A Gyulai Hírlapnak Szabóné Kurta Julianna, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy az európai autómentes napot immáron 2002 óta az Európai mobilitási hét keretein belül, annak zárásaként rendezik meg országszerte. A kezdeményezéshez idén több mint 100 magyar település csatlakozott, melyek mindegyikén szeptember 22-én különböző színes programokkal, előadásokkal és demonstratív megmozdulásokkal igyekeznek felhívni a figyelmet a környezettudatos közlekedésre, a környezet védelmére.

- A rendezvény gyulai programsorozatát igyekeztünk minél színesebbé és különlegesebbé tenni, ám sajnos az eső miatt több program elmaradt, illetve több programot más helyszínre kellett – ad hoc módon – áthelyeznünk. Például a Béke Sugárúti Óvoda KRESZ-pályáján lett volna egy Kerékpáros szabályossági bemutató óvodás csoportok részvételével. Ezt a rendőrség közreműködésével sikerült megoldani, így végül a biztonságos közlekedésről tartottak előadást a gyerekeknek. Köszönjük támogatóink, a DÁMI Reklámiroda, a Partyvarázs Ajándékbolt, az Egészségfejlesztési Iroda, a Körös Bike Kerékpáros Egyesület, a Gyulai Rendőrkapitányság, Schlett Győző vállalkozó, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. és a Körös-Maros Biofarm segítségét – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Szabóné Kurta Julianna.

Az Autómentes napot a Városvédő hőspont elnevezésű program indította, amelynek során a környezettudatos eszközökkel közlekedőket jutalmazták meg a Kossuth téren. A nap folyamán a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének jóvoltából véradáson, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény közreműködésével pedig ingyenes szűréseken is részt vehettek a látogatók. Ezen kívül szerencsére bőven akadtak még „esőálló programok", melyek az időjárás viszontagságai ellenére is szeretettel várták vendégeiket. Ilyenek voltak többek között a Körös-Bike Kerékpáros Egyesület kerékpár szimulátorai, vagy Schlett Győző egyedi kerékpár kiállítása, melynek különleges darabjait ki is próbálhatták a kíváncsi vendégek.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)