Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Roy&Ádám Trió gyulai koncertjén az egykori tag, Kontor Tamás is fellépett

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • KULTÚRA • 2014. június 10. 15:00
A Roy&Ádám Trió gyulai koncertjén az egykori tag, Kontor Tamás is fellépett
Az 1998 óta működő formáció koncertjével indult be a gyulai Rondella terasz koncertsorozata
A Kontor Tamással (képünkön balról) kiegészült Roy&Ádám Trió a Rondella színpadán. Fotó: Gyulai Hírlap - Fábián István

A pünkösdi hosszú hétvégén nem csak a belváros, hanem a vár környéke is élettel volt teli. A Rondella teraszon beindultak a nyári zenés estek, ahol először a Roy&Ádám Trió adott koncertet, amelyen az egykori tag, Kontor Tamás is fellépett.

Az 1998 óta működő formáció a két frontember, az énekes-basszusgitáros Kohánszky Roy és a gitáros Nagy Ádám kivételével a háttérben működő zenekar tekintetében az idők során folyamatosan és alaposan kicserélődött, néhány éve azonban már a Black-Out zenekarból jól ismert, békéscsabai Csányi Zoltán dobossal trióvá alakulva járják az országot. Afféle igazi kis nyáresti muzsikálásra érkeztek városunkba, melynek a koncert kellemesen szolid hangulata és időtartama is mindenképp megfelelt.

A viszonylag pontos kezdést követően a szabadtéri szórakozóhelyen egy órás koncerttel adtak keresztmetszetet az immár 16 éve tartó pályafutásból, így a dallamos rockot játszó fiúk előadásában olyan ismert szerzemények hangzottak el, mint a mindent elindító A Csapból is én folyok!, valamint Az én órám másképp jár, A boldogság egyszerű, Az otthon itt van a Magyar vándor című filmből, a mindenki által ismert Trambulin, a Feketén a hófehér vagy éppen a Csak egy pillanat.

A dalok közti összekötő szövegek során az is elhangzott, hogy a zenekar egyik egykori tagja azóta Gyulán él, és mielőtt bárki kimatekozhatta volna, hogy az azóta önállóan is elismert gyulaivá váló hírességünkről van szó, az egyébként hangulatos koncert mindenképp üdítő pillanataként - sőt, váratlanul alakult fénypontjaként - Kontor Tamás lépett a színpadra, hogy néhány dal erejéig felidézve a bő tíz évvel ezelőtti időket, visszaálljon a zenekarba. Tamás teljes szakmai alázattal kísérte a dalokat, kiérezhetően a muzsikálás öröméért, amit a közönség mindvégig hálás tapssal jutalmazott. A hamar elröpülő koncert zárásaként a fiúk az egyszeri visszatapsolást még két ráadás dallal köszönték meg a színpad elé gyűlt nézőknek.

 

Roy&Ádám Trió. Fotó: Gyulai Hírlap - Fábián István
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)