Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Diákok szemléltették az Öveges-program előnyeit a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. április 26. 23:00
Diákok szemléltették az Öveges-program előnyeit a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban
Szűcs Levente: A gyerekek sokkal lelkesebbek, amióta nagyobb hangsúlyt fektetünk a gyakorlati képzésre
Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

Szakmai műhelykonferenciát szerveztek az Öveges-programban részt vevő projektmenedzsereknek, laborvezetőknek és pedagógusoknak az Erkel Ferenc Gimnáziumban. A meghívott vendégek megnézhették az intézmény tavaly év végén átadott természettudományos laboratóriumát, valamint megismerhették az ott folyó szakmai munkát. Az iskola diákjai látványos kísérletekkel szemléltették, hogy mi mindent tanultak az elmúlt időszakban. A bemutatón „elefántfogkrém” és „fekete kígyó” is készült.  

– Azt mutattam be, hogy a nátrium heves reakcióba lép a vízzel – magyarázta kérdésünkre Botás Leila 12.E osztályos tanuló. A kémia fakultáción tanuló diáklány elmondta, nagyon hasznosnak tartja, hogy láthatja is azokat a kísérleteket, amelyekről a tankönyvekben olvasott.

– Már nyolcadikban is nagyon szerettem a kémiát. Vagy orvos, vagy vegyész szeretnék lenni – mesélte a gimnazista, aki azt is elárulta, hogy a tanórákon leginkább a kísérletek kötik le a figyelmét.

Szűcs Levente, a gimnázium igazgatója elmondta: az iskolában két összenyitható teremből álló, összesen 36 fő befogadására alkalmas laboratóriumot alakítottak ki, ahol a diákok egyénileg tudnak tanulókísérleteket végezni. A gyulai önkormányzat és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nyertes pályázatának köszönhetően az intézményt szakmai segédlettel: papír-, illetve digitális alapú munkafüzetekkel is ellátták.  

– Korábban sem eszköz, sem anyag nem volt ahhoz, hogy minden diák elvégezhesse a kísérleteket. A gyerekek sokkal lelkesebbek, amióta nagyobb hangsúlyt fektetünk a gyakorlati képzésre – ecsetelte az intézmény vezetője. Szűcs Levente hozzátette: ahhoz, hogy a labor hosszú távon is sikeresen működjön, elengedhetetlen, hogy pótolni tudják a fogyókészleteket.  

– Bízom abban, hogy a következő évben az összes természettudományos képzésünket, szakunkat be tudjuk indítani. Mind a személyi, mind a tárgyi feltétel rendelkezésre áll a gyakorlatközpontú oktatáshoz – hangsúlyozta az igazgató.  

Szilágyi János laborvezető szerint a műhelykonferencián is bemutatott, látványos kísérletek elsősorban arra jók, hogy felkeltség a tanulók érdeklődését. Ha növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik a természettudomány iránt érdeklődnek, akkor a program elérte a célját – fogalmazott a szakember.

A laborvezetőtől megtudtuk: a megyében összesen három iskola vesz részt a projektben. A programhoz partneriskolák is csatlakoztak, az Erkel gimnáziumba a gyulai általános iskolákból, illetve a környező települések intézményeiből járnak tanulók.

A partnerintézményekből érkező gyerekeknek összesen 16 órát ad le a gimnázium két tanára. Nagyné Kotroczó Andrea péntekenként nyolc órában oktatja a 7-8. osztályos tanulókat. A labortanár rámutatott: a komplex, természettudományos tanórák előnye, hogy az általános iskolások kötetlenül beszélgethetnek az őket érdeklő témákról, s közben észrevétlenül tanulnak.

– A gyerekek fogékonyak, nyitottak, élvezik, hogy ők csinálják a kísérletek nagy részét. Az órákon digitális táblát használunk, és rövidfilmeket is megnézünk – osztotta meg tapasztalatait a Gyulai Hírlappal a kémia-fizika szakos pedagógus.

      

          

Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)