Képünk a Körös Táncegyüttes egy korábbi fellépésén készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
A folklór jegyében szervezi meg a tánc világnapját városunkban a gyulai önkormányzat, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. és a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület. Patyi Zoltán vezetésével a Körös Táncegyüttes és zenekara, valamint a GYAKI alapfokú művészetoktatási tagintézményének táncosai április 29-én, kedden 16 órától ropják a Világóránál.
A táncbemutatót táncház követi, amelyen bárki csatlakozhat a táncosokhoz. A világnapi eseményhez csatlakozik Balatonfüred, Debrecen és a határon túli Nagyszalonta város is, ahol ugyanebben az időpontban mozgósítják a táncot kedvelő közösségeket, csoportokat.

























