Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Városbarátok Körének kezdeményezésére megalakult az Arad és Gyula Kapcsolataiért Egyesület

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2014. április 11. 15:30
A Gyulai Városbarátok Körének kezdeményezésére megalakult az Arad és Gyula Kapcsolataiért Egyesület
Szalai György elnök: Örülök, hogy mindkét város vezetői részt vesznek az egyesület munkájában
Megalakult az Arad és Gyula Kapcsolataiért Egyesület. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

A Gyulai Városbarátok Körének kezdeményezésére megalakult az Arad és Gyula Kapcsolataiért Egyesület Gyulán, a Magyarvárosi Sörözőben. A szervezet alakuló ülésén Szalai György köszöntötte a jelenlévőket, majd dr. Köstner István vázlatosan ismertette az egyesület alapszabályait, az alapító tagokat, a szervezet székhelyét, működési területét és célját.

Az egyesület célkitűzése az Arad és Gyula városok közötti kapcsolatok fenntartása, ápolása a gazdaság, egészségügy, kultúra, oktatás, sport és idegenforgalom, stb. területén, valamint ennek érdekében a szükséges infrastruktúra kiépítése, rendezvények szervezése, kiadványok megjelentetése, ismeretterjesztő tevékenység folytatása és a két településen működő civil szervezetek közötti kapcsolatok létrehozása, erősítése.

A tizenhét taggal megalakult egyesület két évre ötfős elnökséget jelölt ki, amelynek elnöke Szalai György, alelnöke Cziszter Kálmán-András, titkára Eperjessyné Zsíros Katalin és további két tagja dr. Köstner István és Vlaicu-Hergane Traian-Ion.

Az ülésen tagként részt vett dr. Görgényi Ernő, Gyula Város polgármestere; Bognár Levente, Arad város alpolgármestere, valamint Durkó Károly, a Gyulai Városbarátok Körének elnöke is.

Az egyesület alapszabályait tartalmazó okiratot aláírásukkal szentesítették a jelenlévők, majd pezsgővel koccintottak az együttműködésre. Dr. Görgényi Ernő a húszéves testvérvárosi viszony civil kapcsolatainak fontosságát hangsúlyozta, majd Gyula város önkormányzatának támogatásáról is biztosította a megalakult egyesületet.

A Gyulai Hírlapnak Szalai György, az egyesület elnöke elmondta, Aradon megalakul a szervezet tüköregyesülete, amellyel karöltve a gyulai olyan projektekre, tevékenységekre készül, ami a két város civil és gazdasági előrelépését is segíti. Ezen kívül az elnök kifejtette, külön örül annak, hogy mindkét város vezetői egyesületi tagként is részt vettek az alapító ülésen, mert így olyan emberek is részt vállalnak az egyesület munkájában, akik még többet tudnak tenni az Arad és Gyula Kapcsolataiért Egyesület tevékenységéért.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)