Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kicsordult a díszterem a Gyulai Kamarazenekar újévi koncertjén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Kósa Ferenc • KULTÚRA • 2014. január 03. 10:00
Kicsordult a díszterem a Gyulai Kamarazenekar újévi koncertjén
Az újévi hangversenyek hagyományát követve, a mostani repertoár is dallamos, népszerű komolyzenei művekből állt
A Gyulai Kamarazenekar újévi koncertjén. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Gyula város zenei életének egyik kedves és népszerű színfoltja a Gyulai Kamarazenekar újévi koncertje. A városházán lezajló eseményre ezúttal is, nemcsak megtelt, de ki is csordult a díszterem, pótszékeket hoztak be a falak mellé és ahová csak lehetett, végül a karzatot is megnyitották. Ez a jelenség rendszeresen megismétlődik a komolyzenei hangversenyeken, jelezve, hogy Gyulán jelentős létszámú állandó közönségre számíthat ez a - könnyűzenei alkalmakhoz képest hivatalosan talán kevésbé preferált - zenei műfaj.

Az est meglepetéseként Veress József művészeti vezető bemutatta városunk szülöttét, Kovács Adriennt, aki a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákja, és tavaly elnyerte az Országos Szakközépiskolai Hegedűverseny nagydíját. Ezért a teljesítményéért a Hubay Jenő Társaságtól három éves használatra egy tizenkétezer euró értékű hegedűt kapott. A „vándorhegedű” ötlete Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművésztől származik, aki egyébként szorgalmazza a rendszerváltozás előtt mellőzött Hubay magas művészi értékű műveinek műsorra tűzését is. Kovács Adrienn - hatalmas sikert aratva - a mesterhegedűn Hubay Jenő Ima című művét szólaltatta meg.

Az újévi hangversenyek hagyományát követve, a mostani repertoár is dallamos, népszerű komolyzenei művekből állt, amelyek sorát Mozart Kis éji zenéje nyitotta meg. A műsor a „nehezebb” klasszikusok, Vivaldi, Bach, Saint Saëns, Weiner Leó felől ívelt a 19. és a 20. század operettjeinek világa, ifjabb Johann Strauss, Monti, Kálmán Imre és Toselli felé. Szólistaként is fellépett Gyalogné Veres Katalin és Veress József (hegedű), Kaczkó Gabriella (fuvola), Puskás Sándor (kürt), valamint Kepenyes Pál (klarinét). Az est énekes előadóművésze ezúttal is Czeglédi Katalin volt, aki Kálmán Imre két operettjéből, a Csárdáskirálynőből és a Marica grófnőből temperamentumosan előadott áriáival méltán kapott nagy tapsot. Végül, üdítően hatott a Radetzky Mars helyett játszott „magyaros” ráadásszám, Brahms V. Magyar Tánca.

A rendezésre talán nem ártott volna valamivel több figyelmet fordítani, némi kavarodás volt ugyanis a művek felkonferálása és a tényleges műsorrend táján, az utolsó szám utáni közönség előtti meghajlásakor pedig a művészek közül hiányzott Czeglédi Katalin. A hangversenyt Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. támogatta, ezzel kívánva boldog újévet a város polgárainak.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. január 03. 10:00
Az újévi hangversenyek hagyományát követve, a mostani repertoár is dallamos, népszerű komolyzenei művekből állt
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)