Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A szekszárdi labdarúgók két góljukkal utazhattak haza Gyuláról

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2013. november 22. 17:30
A szekszárdi labdarúgók két góljukkal utazhattak haza Gyuláról
Kellemes őszi időben, jó talajú pályán kiegyenlített küzdelem folyt
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Várfürdő-Gyulai Termál FC Szekszárd 1-2 (1-1).

NB III-as bajnoki mérkőzés, Gyula, 300 néző. V.: Brezovai.

Gyula: MartonVincze (Nagy G.), Wéber, Dócza, KovácsOkos, Bálint, Fritea, KuklaZádori S., Dragán (Zádori I.). Edző: Popovics Pál.

Kellemes őszi időben, jó talajú pályán kiegyenlített küzdelem folyt, mígnem a 33. percben Kovács Tamás felfutásából Friteához tálalt, aki megszerezte a vezetést, 1-0. Sajnos a vendégek a 40. percben Schmidt révén egyenlítettek, 1-1.

Fordulást követően is a Popovics legénység uralta a mezőnyjátékot, azonban a befejezések során nem találtak ellenfeleik hálójába!? Majd a 88. percben Fejes góljával hazavihették a három bajnoki pontot a vendégek. Popovics edző:

– A helyzeteink rossz kihasználása miatt a vendégek két góljukkal és három pontjukkal utazhattak haza! A vendégek trénere bevallotta: – Szerencsés győzelmet arattunk! A tabellán az 5. helyen a Szekszárd áll (25 pont), 6. a GYTFC 21 ponttal és a szintén 21 pontos Videoton II.

E hétvégén a Videoton II. vendégei lesznek termálosaink a Sóstói stadionban, majd 29-én Baján zárják az őszi szezont.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM