
Ujjbábokat, lampionokat és illatzsákokat is készíthettek a gyerekek ma délelőtt a gyulai vár múzeumpedagógiai termében tartott népi játszóházban. A Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ingyenes programján a csemeték mellett a szülők is találhattak kedvükre való elfoglaltságot, hiszen számos csalafinta, trükkös társas- és logikai játékot próbálhattak ki az asztaloknál.
A Gyulai Hírlapnak Kovács Ágnes, a cég szervező munkatársa korábban elmondta: havi rendszerességgel várják a gyerekeket az évszakhoz és az aktuális ünnephez kapcsolódó játszóházzal, ahol természetes anyagokból készíthetnek maguknak díszeket, játékokat.
A nép játszóházban Ujj Évát, a Bábika Játszóház vezetőjét kérdeztük arról, hogy milyen foglalkozásokkal várták a lurkókat az elmúlt napokban. A szakembertől megtudtuk, a játszóházban mindennap más-más tevékenységgel foglalhatták el magukat a gyerekek: készíthettek lámpásokat, tökfigurákat, rongybabát, gesztenyekoszorút és őszi termésekből bábot, valamint kipróbálhatták a gyöngyfűzést és a fonást is.
– Az őszi szünetben részben a gyulaiak, részben pedig a városba érkező vendégek számára biztosítottunk kézműves-foglalkozásokat. A gyerekek különféle életkorúak voltak, volt közöttük hét-nyolc és tíz-tizenegy éves is, ezért a tevékenységeket úgy állítottuk össze, hogy minden korosztály megtalálhassa a képességének megfelelő elfoglaltságot. Különféle nehézségű játékokat hoztunk, hogy a kicsik és a felnőttek is válogathassanak – avatott be a részletekbe a játszóház vezetője.
Ujj Éva elmondta: főként a szállodákban, apartmanokban vendégeskedő családok látogatnak el a várba, és töltenek el egy-két órát kézműves-tevékenységgel. A szakember azt is elárulta, hogy legközelebb december 7-én és 8-án tartanak foglalkozást a múzeumpedagógiai teremben.
– Akkor a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódik a játszóház. A későbbiekben, december 13-án Luca-napi tevékenységekkel foglalkozunk, a két ünnep között pedig az újévhez kötődő tevékenységekkel várjuk a gyerekeket – nyilatkozta lapunknak a szakember.

































