A Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napján, október 24-én, csütörtökön 8.30–16 óráig bemutatják a Gyulai Munkaügyi Bíróság, a Gyulai Törvényszék Cégbírósága, a Gyulai Járásbíróság, a Gyulai Törvényszék épületét, illetve rövid tájékoztató előadást tartank a polgári és munkaügyi ítélkezés, valamint a cégbírósági ügyintézés körében felmerülő legfontosabb kérdésekről – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot dr. Bajusz Attila, a Gyulai Járásbíróság elnöke.
A Gyulai Járásbíróság illetékessége alá tartozó lakosokat várják október 24-én. Érdeklődés esetén a látogatók bevonásával próbatárgyalást tartanak a szervezők által kitalált jogeset alapján.
– Előzetes jelentkezés alapján a rendezvényre szeretettel várjuk az érdeklődő gyulai és Gyula környéki középiskolák csoportjait. Bejelentkezni a Gyulai Munkaügyi Bíróságra és a Gyulai Törvényszék Cégbíróságára Csatári Tibornénál, (telefonszám: 06/66 562-250/264), a Gyulai Törvényszékre és a Gyulai Járásbíróságra Nagy Erzsébetnél lehet (telefonszám: 06/66 562-220/1211) – olvasható a Gyulai Járásbíróság közleményében.