Huszár Sándorné (nyugdíjas):
– Is-is, ez is kell és amaz is. Van hét szilvafánk, öt az utcán, kettő a kertben. A saját termésből készül a lekvár, de pálinkát is főzetünk. Van sárgabarackfánk, de az nagyon ritkán terem, attól függ, milyen az idő. Áll az udvarban egy meggyfa, és van szőlőnk is. Az öreg összeszedi a szilvát, kimagvalja, szétvágja. Hamarabb kiforr a cefre, ha darabolt a gyümölcs. De nem mi főzzük a pálinkát, hanem főzetjük. Idén talán egy hordó cefre készül, abból talán nyolc-tíz liter pálinka lesz. Ez a mennyiség éppen elég arra, hogy ünnepekkor megkínáljuk vele a rokonokat, vagy ha betér valaki hozzánk. Én nem szeretem a szagát sem nagyon, de azért a következő évig mindig elkopik a készlet.
Huszár Sándor (nyugdíjas):
– Legyen pálinka, de lekvár is, meg befőtt. A pálinkát sztenli fajtájú szilvából készíttetem, nagyon finom édes, érdemes foglalkozni vele. Idén kéthordónyi cefre gyűlt össze, abból kijön vagy húsz liter pálinka. Ez a mennyiség bőven elég egy évre, sőt még marad is. Én ugyan nem nagyon iszom, inkább elajándékozom a családnak, vagy ide-oda. Örülnek neki, mert az üzletekben nagyon drága, és a minősége sem olyan jó. Gondosan kell a cefrével bánni, nem szabad beletenni a szemetet. Én még festékkeverővel is meg szoktam kezelni, attól olyan lesz, mint a paradicsombefőtt, és nagyon jól kifő. Vannak, akik mindent belehajigálnak, még az aszalt és penészes gyümölcsöt is, de én precízen szoktam eljárni. Idén a szárazság ellenére jó termés volt, bár én locsoltam is a fáimat.
