Az asztrológia és a csillagászat sokáig egymásba fonódva fejlődött, és igen komoly elismeréseket zsebelt be, különösképpen az ókori világban. Ahogyan minket, mai embereket, az ókoriakat is érdekelte, hogy mit hoz a jövő. Az akkor készült jóslatok azonban még nem személyes horoszkópok voltak, hanem elsősorban a lakosság életét befolyásoló tényezőket próbálták megjósolni. Előrejelzéseket készítettek az időjárásra, a folyók leendő halállományára, a megművelt földek terméseire vagy az emberi születésekre vonatkozóan.
Azt, hogy az asztrológia Babilonból, a Tigris és az Eufrátesz torkolatából indult hódító útjára, az ott talált ékírásos táblák bizonyítják. Ezek tartalmazzák a Hold és az akkori ismert bolygókról szóló megfigyeléseket, amelyekből kiderül, hogy a bolygók mozgását ebben az időben már egészen jól ismerték, és az asztronómiai-asztrológiai számításokat ezek alapján végezték el. Egyiptomban, ugyanúgy, mint a babiloniaknál a csillagászok a papi rend tagjai voltak. Az egyiptomiak megfigyelték például, hogy ha a Szíriusz a hajnali égbolton a Nappal együtt jelenik meg, akkor a Nílus hamarosan kilép a medréből. Persze e a három esemény között nincs oksági kapcsolat, együttes megjelenésük csak a véletlen játéka. Görögországban a csillagászatot már nem a papok művelték, hanem filozófusok és matematikusok. Ők rakták le a személyre szabott horoszkópkészítés alapjait is. Elképzelésük szerint a születési idő és hely alapján meg lehet mondani, hogy az adott emberi sorsnak mely bolygók az irányítói. Az idő múlásával már nemcsak a bolygók, hanem a csillagképek is fontos szerepet játszottak a horoszkópkészítésben, jelentőséget kapott az is, hogy ki milyen csillagjegyben született.
De honnan kapták a csillagképek a neveiket? Ha felnézünk a tiszta esti égboltra, akkor pár ezer csillagot láthatunk szabad szemmel. Ezek a csillagok olyan messze vannak tőlünk, hogy az egymáshoz viszonyított mozgásuk szabad szemmel nem is figyelhető meg, ezért úgy látjuk, mintha mindig ugyanazt az alakzatot, ugyanazt a csillagképet alkotnák. Ez a jelenség már az ókorban arra késztette a csillagászokat, hogy a csillagok által kirajzolt képeknek jellegzetes neveket adjanak. Az ókori egyiptomiak, babiloniak és görögök az isteneikről vagy állataikról nevezték el ezeket a csillagképeket. Néhány csillagkép esetében, mint az Oroszlán és a Skorpió, egyértelmű a hasonlóság, ám vannak olyan esetek, amikor az elnevezés és az alakzat között alig van összefüggés, így ezeknek a csillagképeknek többféle neve is van. A napjainkban használatos nyugati asztrológia a legelterjedtebb, de a kínaiak és az indiaiak más képeket és analógiákat is használnak.
Az általunk ismert 12 csillagkép úgy született meg, hogy bolygónk egy év alatt kerüli meg a Napot, emiatt az éjszakai égbolt éjszakáról éjszakára más és más lesz. A 12 csillagkép folyamatosan tűnik fel az égbolton, ahogy az esztendőt hónapjai telnek, így a csillagképek is szép lassan végig vándorolnak a fejünk felett. Az éppen látható csillagkép határozza meg azt, hogy egy adott időszakban, melyik az „uralkodó” a csillagjósok szerint .A nyugati asztrológiában a tavasz kezdőnapja nyitja az évet a Kos csillagjegyével március 21-én. Ez a dátum a tavaszi napéjegyenlőség időpontja, egyben a csillagászati tavasz kezdete. Mindez ékes bizonyíték arra, hogy a két fogalom egy tőről származik.
