Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hadházi László és Kovács András Péter stand up komédiások nevettetnek a gyulai várban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2013. augusztus 23. 11:00 • Frissítve: 2013. augusztus 23. 16:00
Hadházi László és Kovács András Péter stand up komédiások nevettetnek a gyulai várban
Augusztus 23-án, pénteken 19 órakor a várszínpadon
Hadházi László egy korábbi fellépésén a gyulai várban. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A stand up komédiások mindig nagy sikert aratnak városunkban. A Dumaszínház legközelebbi műsorában megint két nagy nevettetővel kedvez a hahotázni vágyó közönségnek augusztus 23-án, pénteken 19 órakor a várszínpadon a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.

Fellép a több felsőoktatási intézményben is megfordult Hadházi László, aki már többször kényszerítette a helyi közönséget rekeszizomgörcsre.

Az est másik komédiása pedig Kovács András Péter, aki mellesleg jogtudományokból doktorált, mégsem látszik rajta. Viszont irgalmatlanul röhögtet.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)