A Gyulai Várfürdő Kft. és a gyulai Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub rendezésében szálltak vízbe a szenior úszók a Várfürdő 50 méteres Széchy Tamás Versenyuszodájában, a sportág legnagyobb hazai rendezvényén.
Minden adott volt a kitűnő versenyeredményekhez, a várfürdő csodálatos környezete, és még az időjárás is kegyeibe fogadta a versenyzőket. Gajda Róbert országgyűlési képviselő, Gyula város alpolgármestere nyitotta meg a versenyt, majd Boros László Attila, a Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a közel 500 résztvevőt, akik több mint 30 hazai klubból és 5 országból érkeztek (Ukrajna, Szlovákia, Románia, Ausztria, Szerbia), végül a hagyományoknak megfelelően Regele Piroska, a gyulai klub elnöke csengettyűvel indította el a versenyt.
A gyulai versenyzők ismét remekül szerepeltek, a legeredményesebb Békés megyei női sportoló Annus Szilvia lett (6 arany és egy ezüst) a férfiaknál pedig Vass Gyula (6 arany és 3 ezüst). A Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub eredményei: Bagi Csilla (1 ezüst, 2 váltó ezüst és 2 váltó bronz), Csomós Tímea (1 bronz), Csepeli Pálma (2 ezüst), Czuczi Mátyás (3 arany, 3 ezüst és 2 váltó arany), Daka Zsolt (2 ezüst, 1 bronz), Fehér Edit (2 váltó ezüst és 2 bronz), Fodor György (3 ezüst és 2 váltó arany), Füzesi Zsolt (1 bronz és 2 váltó arany), Galgóczi Krisztina (3 arany és 2 váltó arany és 2 váltó ezüst), Kovács György (2 arany), dr. Legeza László (6 arany, 2 ezüst és 2 váltó bronz), Ludvig Balázs (2 bronz és 1 váltó arany), Schriffert Józsefné (2 arany, 1 ezüst), Seres László (3 arany, 3 ezüst, 2 bronz és 2 váltó arany), dr. Tóth Ilona (2 bronz), Tóth Szilárd (1 váltó arany), Zsarnóczay Helga (2 arany, 1 bronz, 1 váltó arany és 2 váltó ezüst).
A gyulaiak további pontszerző versenyzői: Asztalos László, Oláh Ferenc, Ruszkai Gábor, Ragályi Géza. Triton SE: Annus Szilvia (6 arany, egy ezüst), Vass Gyula (6 arany, 3 ezüst), Szabó Árpád (1 arany). A 43. Szenior Úszóversenyt a pillepárbaj zárta, ahol több gyulai páros is indult, és nagy örömünkre a Galgóczi Krisztina–Ambruzs Gábor alkotta páros megnyerte a versenyt.
A pillepárbaj indulóinak a díjakat a Várfürdő Kft., a Fani Sport és a Gyulahús Kft. ajánlotta fel. A 2. napi versenyt A Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban jó hangulatú közös vacsora zárta, ahol a szponzorok jóvoltából minden versenyző kis meglepetés tombolaajándékot vehetett át.


























