A régi leletek egyik megtalálásának speciális módja a légi fotózás. Évszázadokkal ezelőtt betemetett, növénytakaróval fedett várak, települések, vagy akár kiszáradt folyók nyomára lelhetünk vele. Az őseink letelepedésének nyomai szinte mindenhol megfigyelhetőek a Kárpát-medencében. Az elmúlt évezredek során a települések szinte mindenhol megtalálhatók voltak, bátran kimondható, hogy bárhol is legyünk az országban, 1 km távolságon belül biztosan van régészeti lelőhely. Ezeknek a nyomai nagyon sokáig fennmaradnak, még akkor is, ha ott valami változás történt.
A régészek leggyakoribb módszere az ásatás, amikor a föld alól tárják fel pontos tervek és rendszerezés alapján a múltbeli épületek vagy sírok maradványait. A légi régészet viszont a régészeti kutatások egy új virágzó ága, ahol a régészeti lelőhelyeket a levegőből fotózzák. Kezdetben a célja az volt, hogy a lelőhelyek összefüggéseit feltárja és bemutassa a régészeknek. A magasból minden sokkal jobban összefüggve tárul fel előttünk. Az első régészeti célú felvételek hőlégballonról készültek, így került sor többek között a római fórum, Stonehenge, vagy Pompeii fotózására is. A nemzetközi kutatások megindulásával nagyjából egy időben kezdődött meg hazánkban is a légi régészet. A kezdeti próbálkozások során világossá vált, hogy a levegőből sok esetben nem csak a felszínen is látható nyomok, hanem nehezen azonosítható, vagy a föld alatt rejtőző maradványok is láthatók. Olyan egyszerű jelekből tudnak a régészek rekonstruált képet adni a régi épületekről, hogy például egy mostani búzatáblaként funkcionált terület esetén más színű lesz a vetés azon a helyen, ahol a mélyben romok, építmények találhatók, hiszen a növények minden fellelhető vizet felhasználnak, így színeikben szélsőséges különbségek alakulhatnak ki. Ami tehát a mezőgazdaságnak kedvezőtlen, a legjobb alkalmat kínálja a légi régészet számára.
Vannak olyan lelőhelyek is, amelyek nem teljesen tűntek el, s ezeket a magasból, fény-árnyék kontúrral vehetők észre speciális évszakban, napszakban, csupán megfelelő fényviszonyok között kell fotózni, hogy a jegyek pontosan kirajzolódjanak. A felkelő vagy lenyugvó nap sugarainak elnyúlt árnyékai jelzik a földön nehezen azonosítható árkok, sáncok és halomsírok tényleges mivoltát. Az árnyékjegyek megfigyelése leginkább a hólepel segítségével történik. Az egyenletes hótakaró elfedi a növényzet kis különbségeit, szemünk elé tárva a régészeti jegyeket.
Ha egy adott terület talajjellemző jegyei megváltoznak - például ha egyszer megbolygatjuk a földfelszínt vagy gödröt ásunk - gödrünk akár természetes, akár mesterséges módon töltődik fel, talajszerkezete az eredeti talajétól eltérő lesz, megváltozik a vízháztartása és a tápanyagtartalma. Az általunk feltöltött gödör, ha jobb vízháztartású anyaggal rendelkezik, akkor a környezetétől elütő, sötétebb színben látszik, viszont ellenkezőleg történik, ha falak vannak eltemetve. Itt a kövek és a törmelék nem szívnak fel vizet, így fölöttük a talaj könnyen szárazzá válik. Továbbá, a szántás során a felszínre kerülhetnek a kövek és a törmelék, ezek a helyek pedig világosabb színnel látszódnak.
Látható, hogy a földtannal összefonódik a régészet is, ahogyan valahogy az összes tudományág. Összetalálkoznak, és kézen fogva járnak egy darabig.
