Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizennégy kortárs segítő tinédzserrel gazdagodik Gyula városa a holnapi oklevélátadó után

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2013. június 18. 17:00
Tizennégy kortárs segítő tinédzserrel gazdagodik Gyula városa a holnapi oklevélátadó után
A gyerekek a következő évi felkészítés mellett szakmai munkát is végezhetnek majd
Képünk egy korábbi díjátadón készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva

Tizennégy kortárs segítő veheti át oklevelét holnap fél ötkor a városháza ovális termében, mely az első évi tanfolyamuk elvégzésének bizonyításául szolgál.

A Gyulai Hírlap kérdésére Szabó Enikő szakmai koordinátor elmondta, a hetedikesekből és nyolcadikosokból álló 14 fős önkéntes segítő jogosultságot szerzett ahhoz, hogy a következő évi felkészítés mellett szakmai munkát is végezhessenek.

Gyula városában összesen 45 diák dolgozik együtt az önkormányzat Kábítószerügyi Egyeztető Fórumával, ebből – egyetemi tanulmányok miatt- 16 gyerek aktív egész évben.

A diákok felkészítésében két pszichológus, egy ifjúsági szakember, egy pedagógus és egy egészségügyi dolgozó vett részt.

A kortárs segítők prevenciós foglalkozásokat tartanak majd, részt vesznek a városi és családi szervezésű egészségnapokon, valamint probléma esetén segítséget nyújtanak társaiknak a megfelelő szakember felkereséséhez.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)