Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai vár évszázados falai ezúttal életigenlő punkütemeknek lehettek tanúi

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2013. június 09. 12:33
A gyulai vár évszázados falai ezúttal életigenlő punkütemeknek lehettek tanúi
A Rondella terasz szabadtéri színpadján a komádi NeXt Day zenekar adott koncertet
A gyulai Rondella terasz színpadán a NeXt Day. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Tegnap este életigenlő punkütemeknek lehettek tanúi a gyulai vár évszázados falai, amikor a NeXd Day zenekar lépett a Rondella terasz szabadtéri színpadjára. A Komádiból érkezett banda két évvel ezelőtt, a Dénesmajorban megrendezett gyulai zenekarok fesztiváljának vendégeként már játszott városunkban. Akkor és most is lógatta a lábát az eső a fellegekről, de ezúttal is megkímélte őket az Ég, és megjárták száraz lábbal a világtő jelentő deszkákat.

A 2006-ban alakult csapat egy igazi cimborák társasága, hiszen a srácok a kezdetektől fogva ugyanabban a felállásban nyomják. Baráti kapcsolatuk lejön a színpadról, amikor Szabó György „Gismo” (ének, gitár), Pénzes Zsolt „PZs” (gitár), Fejes Zsolt „Reti” (basszusgitár) és Krucsó Sándor „SA” (dob) együtt játszanak. A fiatalos lendületű punkzenét játszó csapat legfőbb célja, hogy ők és a közönség jól érezze magát. Muzsikájuk többek között kaliforniai névrokonuk, a Green Day elánjából is motivált, ám a megjelenésükből és a szövegeikből adódó életvidám kamaszos naivitás, évődő csajozós duma és kedves irónia egyedi, mondhatni tiszántúli kisvárosi hangszínt kölcsönöz műsoruknak.

Egyórás koncertjük alatt mindkét lemezükről hangzottak el nóták. Kellemes meglepetésként, több szám erejéig beszállt a buliba a szintén komádi származású Fekete Cintia is, akit már több gyulai zenekarban is láthattunk énekelni. A vidám punkmuzsikába olyannyira illett a női vokál, hogy később az ember anélkül is, szinte hallani vélte a második szólamot.

A gyulai Rondella színpad tegnap vendégeinek célja nem komolyan venni az életet, és nem a másnapnak élni. Pláne, ha az macskajajba torkollik.

 

NeXt Day. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. június 09. 12:33
A Rondella terasz szabadtéri színpadján a komádi NeXt Day zenekar adott koncertet
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)