
A békés megyei mentőzés két ikonikus alakja, dr. Bumbera József nyugalmazott vezető főorvos és Ancsin Károly egykori vezető mentőtiszt is megtisztelte jelenlétével a ma este Gyulán megrendezett jótékonysági mentő bált.
A rendezvényen dr. Zentay Attila, az OMSZ dél-alföldi régiójának orvos igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt született meg az az ötlet, hogy az Országos Mentőszolgálat fennállásának 65. évfordulóját a regionális rendezvények mellett egyéb mentőállomásokon is megrendezzék.
- Időnként meg kell állni egy-egy pillanatra, bár most is dolgoznak a mentősök az egész országban. Megerősített szolgálattal biztosítják az embereink a dunai árvíznél résztvevő dolgozók és a lakosság biztonságát – emlékeztet dr. Zentay Attila.
Gyula Város Önkormányzata részéről Gajda Róbert országgyűlési képviselő, alpolgármester, a Gyulai Járás képviseletében dr. Folcz József vezető helyettes köszöntötte az életmentőket.
A köszöntő beszédek sorában dr. Kövesdi József, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház orvos igazgatója következett, aki annak az örömének adott hangot, hogy hamarosan elkészül az új sürgősségi osztály és a légtérengedély megkapása után a helikopterleszálló is használatba vehető.
- A pedagógusokhoz hasonlóan a mentősök is a nemzet napszámosai. Ők azok, akik szabadidőt nem kímélve fáradoznak, de éppúgy nincsenek megbecsülve, mint a tanárok. Éppen ezért Farkas Zoltán, a közgyűlés elnöke újra alapítja az Elnöki Dicséret kitüntetést, mellyel az életmentők munkáját ismerik majd el - mondta Kónya István a megyegyűlés alelnöke és beszéde után a pezsgős koccintással hivatalosan is elkezdődött a mentő bál, melynek fényét a Békés Megyei Jókai Színház színitanodásainak a műsora emelte.





































