
Kun Anikó (15 éves tanuló):
– Én szeretnék diplomát szerezni, ezért erős gimnáziumot választottam. Békéscsabára fogok járni a Közgébe. Ha nem vettek volna fel, akkor az Erkel Ferenc Gimnázium általános szakja lett volna a következő cél. A felvételi nagyon nehéz volt, kevés volt az idő a sok feladatra. A Közgébe – az iskolában megszerzett – maximális 50 pontommal anélkül bekerültem, hogy számították volna a felvételi vizsga eredményét. Most még sportújságírással szeretnék felnőttként foglalkozni, de szívesen lennék orvos vagy állatorvos. A családdal együtt döntöttem a gimnázium mellett, valójában evidens volt, hogy mindenképpen tovább kell tanulni.
Czégény Norbert (14 éves tanuló):
– Én is továbbtanulok, a békéscsabai Szentgyörgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskolában. Nyomdaipari szakra jelentkeztem, azon belül is kiadványszerkesztőnek. A 3,1-es tanulmányi átlagom azt tette lehetővé, hogy inkább a szakmaválasztás mellett döntsek, és felvételi nélkül a pontszámok alapján be is jutottam. Kiadványszerkesztéshez kell tudni rajzolni, jól kell ismerni a számítógépet, és én ezekhez értek is. A szüleim támogattak a döntésemben, hiszen ez egy olyan hiányszakma, hogyha van mellette nyelvtudás, akkor itthon és külföldön is el tudok majd helyezkedni. Szerintem nem kell feltétlenül diploma a boldoguláshoz.


























