
Hagyományőrző programok várták a kicsiket és a nagyokat a Törökzugi Óvoda családi gyereknapján ma délelőtt. Az intézmény és a Békés Megyei Népművészeti Egyesület közös rendezvényén a szülők és csemetéik egyebek mellett néprajzi vetélkedőn és kézműves-foglalkozásokon vehettek részt. A színes programok mellett a szervezők mézkóstolóval és helyben sült gofrival kedveskedtek a megjelenteknek.
A rendezvény a Békés Megyei Népművészeti Egyesület Népi kézműveshagyományok ápolása a Körösök vidékén elnevezésű nyertes pályázatához kapcsolódott. A családi napon az elmúlt héten megnyílt, Békés megye élő népművészete című vándorkiállítást is megtekinthették az érdeklődők. A tárlat két héten át, június 7-ig látható az óvodában.
– Aki eljön ide, megnézheti a gyönyörű orosházi szőrhímzéseket, a dél-alföldi szűcshímzéseket, a gyékényből, csuhéból készült tárgyakat, játékokat, a népművészek által készített tojásokat, gyöngyöket, mézeskalácsokat, szőnyegeket, és megismerkedhet a ma élő népművészek munkáival – mondta el lapunknak Bonyhádiné Pásztor Enikő. A pályázat témavezetőjétől megtudtuk, a vándorkiállítást a programban részt vevő 12 oktatási intézményben mutatják be.
A szakember a részletekkel kapcsolatban elmondta, a gyereknappal együtt eddig három témanapot bonyolítottak le, a mai eseményt egy farsangi és egy húsvéti rendezvény előzte meg. A februárban elindított nagyszabású program szeptemberben népi kézműves szakkörökkel folytatódik.
A családi rendezvényen a Gyulai Gyöngyszemek Népművészeti Egyesület néptáncbemutatójával kezdődött el a programok sora, majd Boriné Kőrösi Beatrix, a GYAKI alapfokú művészeti iskolájának néptáncoktató pedagógusa mutatta be a fiúk és a lányok ünnepi viseleteit. A bemutatókat követően az óvodások is magukra ölthették a szép ruhákat, a kislányok számára pedig külön öröm volt, hogy a hajukat is befonták. A népi játszóházi foglalkozásokon a gyerekek nemeztulipánt, vesszőkarkötőt és rongybabát készíthettek az egyesület népművészeinek vezetésével.
A gyereknapon a háromfordulós Kenderkóc néprajzi vetélkedő is folytatódott, a résztvevők régimódi ügyességi játékokban, régi használati tárgyak felismerésében és néprajzi villámkérdésekben mérhették össze tudásukat – ismertette a programot Bonyhádiné Pásztor Enikő.

































