Magyarország távol fekszik a nagy törésvonalaktól, ezért pusztító földrengésektől nem kell tartanunk, ám azt nem árt tudni, hogy hazánkban sokkal gyakoribbak a szeizmológiai aktivitások, mint azt gondolnánk. A történelem során több tucat erős, 5-7-es magnitúdójú földrengés történt már, s ezek meg fognak ismétlődni. A nagyobb földrengések periodikusan követik egymást. Tudományos vizsgálatok alapján a szakemberek megállapították, hogy a 6-osnál nagyobb rengések 100-150 éves átlagperiódussal ismétlődnek. Ahol egyszer komolyabb eset történt, ott idővel újra előfordulhat.
Magyarországon viszonylag sok törésvonal van, ezért bármikor számíthatunk kisebb földrengésekre. Hazánk területén évente 100-120 kisebb, mint 2,5 magnitúdójú földrengést regisztrálnak az érzékeny szeizmológiai hálózat segítségével. Ezek nagy részét nem is érezzük meg. A nagyobbak sokkal ritkábbak, de jellemző visszatérési idővel fordulnak elő. Az ország területén évente négy-öt 2,5-3 magnitúdójú, az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat még nem okozó földrengésre lehet számítani. Jelentősebb károkat okozó rengések 15-20 évenként fordulhatnak elő, nagyon nagy károkat okozó, 5,5-6 magnitúdójú földrengések pedig 40-50 éves visszatérési idővel jöhetnek csak létre.
A magyarországi földrengések az afrikai és az eurázsiai kőzetlemez ütközéséből alakulnak ki. Évmilliókkal ezelőtt Afrika Eurázsiához préselődött, és azóta is folyamatosan "összekoccannak". Ennek ma is látható jele a Kárpátok és az Alpok felgyűrődése. A két kőzetlemez összenyomódásából létrejövő energia időről időre földrengéseket kelt a Kárpát-medencében is, amelynek talapzatát tucatnyi, úgynevezett mikrolemez alkotja. A rengések a lemezhatárok mentén, azaz a törésvonalakon alakulnak ki. Hazánkban a legnagyobbnak számító törésvonalak: a Rába-vonal, a Duna kelet-nyugat irányú medencéje, a Balaton-vonal és a Közép-magyarországi vonal.
A kőzetlemezek ütközésének maradandó következményei leggyakrabban több kilométeres mélységben érzékelhetők, a felszínen csak a legritkább esetben maradnak maradandó kőzettani nyomai. A földrengések valójában a földkéreg, bolygónk felszínének szilárd, de töredezett, néhány 10 kilométer vastag felső burkának törésével jönnek létre. A különböző földkéreglemezek folyamatos, lassú mozgásban vannak, egyik részük távolodik egymástól, másik részük ütközik egymással, vagy egymáshoz préselődik. Az ilyen ütközések után hatalmas feszültségek gyülemlenek fel a lemezekben. Ezek a földkéreg töréséhez vezetnek, illetve hullámok formájában szétterjednek.
A földrengés erősségét két módon szokták mérni. Az egyik az úgynevezett magnitúdós skála, közismert nevén a Richter-skála, ami a geofizika eszközeivel a kőzetlemezek törése során lezajlott folyamatok energiáját adja meg. Értelemszerűen ennek a skálának nincs végső értéke, de a 9-es fokozatnál lényegesen erősebbet eddig nem mértek. A másik, egy sokkal régebbi módszer, egy 12 fokú skála a földrengés hatásának szemléltetésére. Ennek a skálának az 1-es erősségét az emberek meg sem érzik. A 2-es már érzékelhető, 5-ösnél megrepednek a házfalak, a 12-es fokozatnál pedig totális pusztulás következik be. Ezek a számmértékek viszont nem igazán tükrözik a valóságot, hiszen a pusztítás mértéke az épületek minőségétől és a földrajzi távolságoktól is függ, ezért is vezették be helyette a ma használatos Richter-skálát.
