Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Regélő világképéről beszélgettek a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2013. április 26. 16:00
A Regélő világképéről beszélgettek a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban
Czékmási Csaba főszerkesztő szerint az életet a világot meghatározó két ellentétes erő együtt hozza létre
Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

A csekély számú érdeklődő miatt már-már családias hangulatban zajlott le a Regélő folyóirat író-olvasó találkozóval egybekötött bemutatója a Mogyoróssy János Városi Könyvtár földszinti előadótermében. A néhány fős közönség a lapról és annak tartalmáról nem sokat tudhatott meg a több mint másfél órás, interaktív előadáson, hiszen Czékmási Csaba, a periodika főszerkesztője elsősorban a Regélőben megjelenő gondolkodásmóddal, világképpel szerette volna megismertetni a jelenlévőket.

Mint mondta, két fő erő létezik a világon. A kultúrákat meghatározó gondolkodásmódok egyik része szerint ennek a két fő erőnek az állandó harca viszi előre a világot, másik része szerint pedig ezek együtt, egymást kiegészítve hozzák létre az életet. Az újságot ez utóbbi megközelítés jellemzi. Czékmási Csaba szerint népi kultúránk, tárgyi és nyelvemlékeink arra utalnak, hogy őseink szerint világunk nem a harcra épül.

A főszerkesztő öt téma irányába terelte a beszélgetést, szó esett a nyelvről, az öltözködésről, a táplálkozásról, a táncról és a gyermeknevelésről. Többnyire tudományosan vitatható, etimológiai és nyelvészeti fejtegetésekkel tarkított előadásában arra igyekezett rámutatni, hogy a technikai eszközök által uralt világunkban elfelejtkeztünk arról a generációról generációra örökített gazdag tudásanyagról, amelyet elődeinktől kaptunk, ezért újra meg kell találnunk a kapcsolatot a természettel, újra fel kell fedeznünk nyelvünk és kultúránk értékeit. A folyóirat jellegére és cikkeinek tartalmára ugyan nem tért ki részletesen az előadó, annyi azonban bizonyosan kiderült a hallgatóság számára a bemutatón, hogy a Regélő írói és szerkesztői a mostaninál békésebb, élhetőbb világot szeretnének. 

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)