![](/download.fcgi/501923_0_1__DSC5418m1o.jpg)
A Józsefeket köszöntötte a Gyulai Német Nemzetiségi Önkormányzat ma délután. A K. Schriffert utcai német klubban a GYAKI Implom József Általános Iskola német nemzetiségi tanulói zenés, táncos műsorral kedveskedtek a megjelenteknek, majd Mittag Mónika elnök borral és a Gerhard Stengel, a város díszpolgára által felajánlott csokoládéval lepte meg a névnapjukat ünneplőket: Kern, Kliszek, Milek, Titz, Schriffert, Illés, Berndt, Bánhegyi és Ritter Józsefet.
A vendégek a krémes és a pogácsa elfogyasztása közben a Németvárosi Disznótor és Maszkázáson készült fotókat és filmet is megnézhették. A József-napi ünnepségen a német nemzetiségi önkormányzat elnöke köszönetét fejezte ki azoknak, akik munkájukkal segítették a rendezvényt.
Mittag Mónika lapunk kérdésére elmondta, a Józsefek köszöntése már több mint tíz éves múltra tekint vissza. A hagyomány eredetével kapcsolatban megtudtuk: Szent József tisztelete miatt egykor nagyon sok József volt a városrészen, és Németváros szentjéről, Szent Józsefről nevezték el a templomot és a temetőt is. Mivel szinte minden családban volt József, a rokonok egy helyen gyűltek össze József-napot tartani, így alakult ki ez a hagyomány – magyarázta az elnök.
![](/download.fcgi/501924_0_1__DSC5363m2o.jpg)