Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Forradalom és megtorlás vidéken címmel rendezett konferenciát az MNL Békés Megyei Levéltára november 4-én a gyulai városháza dísztermében.
Sáfár Gyula levéltár-igazgató lapunk kérdésére elmondta: 2006 óta minden évben rendeznek egy konferenciát egy adott témában. Idén kézenfekvő volt, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára emlékeznek, azon belül is a forradalom leverésére és az azt követő megtorlásra.
A megjelenteket Görgényi Ernő polgármester köszöntötte. Mint fogalmazott, hosszú ideig kevesen gondolták, hogy a városháza dísztermében emlékezhetnek majd egyszer a forradalmi eseményekre, 1990 óta azonban sokszor megtörtént már, hogy a történelmi falak között tisztelegtek a hősök és áldozatok emléke előtt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kiemelte: november 4-e elsősorban a megtorlásról szól, amely nemzedékek emlékezetébe égett be.
Mint mondta, a városvezetésből többen is foglalkoztak a témával fiatalon. Ő maga egy iskolai verseny miatt kutatta az 1956-os eseményeket, Alt Norbert alpolgármester pedig huszonévesen készített interjúkat a gyulai forradalmárokkal, beszélgetett Nádházi Jánossal és M. Szabó Andrással is.
A városvezető hangsúlyozta: a megtorlás nem csupán az egyéneknek szólt, rajtuk keresztül a közösségeknek, a városnak is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A köszöntő után az előadásokkal folytatódott a konferencia. Valuch Tibor, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanára a vidéki forradalomról és társadalomról beszélt, Kis József, az MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárának igazgatója a bükki partizánokról tartott előadást. Erdész Ádám nyugalmazott levéltár-igazgató a Békés megyei megtorlások első hullámáról értekezett, Sáfár Gyula pedig az 1956-os pereket mutatta be. Bódán Zsolt osztályvezető a pedagógusokat ért atrocitásokról beszélt, a konferenciát pedig Csík Ádám Lajos segédlevéltáros munkásőrségről szóló előadása zárta.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

























