Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Háromszáz hagyományőrző idézi meg a gyulai vár 1566-os ostromát és 1695-ös visszavételét

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2026. július 25. 10:50
Háromszáz hagyományőrző idézi meg a gyulai vár 1566-os ostromát és 1695-ös visszavételét
Megnyitották a Gyulai Végvári Napokat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Huszonhét csapat 300 hagyományőrzője idézi meg a gyulai vár 1566-os ostromát és 1695-ös visszavételét július 24. és 26. között a XIV. Gyulai Végvári Napokon, a várkertben. 

A rendezvény pénteki megnyitóján Görgényi Ernő polgármester emlékeztetett: 460 évvel ezelőtt, 1566 forró júliusában mindössze kétezer keresztény vitéz, magyarok, németek és horvátok néztek szembe a gyulai várat elfoglalni akaró több tízezer fős oszmán sereggel, és a Mohács utáni végvári harcok történetében a leghosszabb ideig küzdöttek.

„A Gyulai Végvári Napokat mindazoknak a dicső és hősies katonánknak, végvári vitézeknek az emlékére is rendezzük, akik egykor védték a magyar kultúrát, a keresztény Európát” – mondta.  

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A vár bevételét szombaton, a visszafoglalását vasárnap „játsszák el” a hagyományőrzők, az eseményeket idén is Csikány Tamás hadtörténész, egyetemi tanár, nyugállományú dandártábornok kommentálja majd a helyszínen. A hadijátékok szakmai vezetője az 1566-os ostrom előzményeit ismertetve többek között felidézte: 500 évvel ezelőtt, 1526. augusztus 29-én a Mohács melletti síkon elszenvedett vereség volt a nyitánya annak, hogy eltűnjön a középkori Magyar Királyság, egy olyan európai középhatalom, amely meghatározta a térség történetét, életét és adózási viszonyait.

A megnyitón idén is Magyar Istvánt bízták meg jelképesen a főkapitányi feladatokkal. Beszédében úgy fogalmazott: a hadijátékokon megemlékeznek azokról a hősökről, akik a hitükért, ezért a földért, ha kellett, az életüket adták, mert bíztak abban, hogy az utánuk jövő nemzedékek értékelik, megbecsülik ezt.  

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Megjegyezte: a rendezvény tizennégy éves története során egyszer fordult elő, hogy nem sikerült „visszafoglalni” a várat az oszmán seregtől: tavaly a viharos idő miatt a vasárnapi program elmaradt. Mint mondta, ezt most hétvégén „kétszer verik el a törökön”.

A megnyitó végén a polgármester feltűzte a zászlószalagokat a hagyományőrcsapatok lobogóira, majd a résztvevők felvonultak Gyula történelmi városrészén, és díszsortűzzel emlékeztek a végvári hősökre.

A hétvégén a várnál megismerhetik az érdeklődők a pásztoréletet, a hagyományos lápi életmódot és a török főúri életet is. Idén különösen hangsúlyos szerepet kap a rendezvényen a kora újkori gasztronómia, a tábori látványkonyhákban bemutatják a búzacséplést, a lepénykenyérsütést, és mézsert is lehet kóstolni. Az eseményhez több gyulai étterem is csatlakozott, amelyek menüsorukra tűztek egy-egy korabeli fogást vagy a korszak által inspirált saját kreációt. A látogatókat a várnál esténként könnyűzenei koncertekkel is várják, szombaton Deák Bill Gyula és a Tornóczky All Access, vasárnap a Magna Cum Laude, Thomas Necker és a Show & Bors lép fel.

A részletes programsor itt olvasható. 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)