Fotó: Gyulai Termál FC
A Gyulai Termál FC csapata az NB III.-as labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában ismét a fővárosba utazott, hogy a BKV Előre együttesével találkozzon. A fürdővárosi együttes már az első félidőben eldöntötte a húsvéti fordulót, magabiztos és hatékony játékkal szerezte meg hatodik tavaszi sikerét.
Gyulai Termál FC: Füstös Krisztián, Szabó Péter, Göblyös Sándor, Lestyán Lionel, Szabó Zsombor (Kolarovszki Martin), Kolarovszki Milán (Papp Dániel), Zelenyánszki László (Katona György), Zabari Dávid (Krajcsó Krisztián), Czirok József (Constantinescu Dan-Marius), Zádori Krisztián, Vörös Barnabás. Vezetőedző: Ekker Attila.
Két eltérő utat bejáró gárda találkozott egymással a Sport utcai stadionban, hiszen a gyulai együttes a tabella harmadik helyéről érkezett a találkozóra, a közlekedési gárda pedig a mezőny hátsó taktusából várta ellenfelét.
A két rivális ősszel is találkozott egymással, akkor Máris Dominik mesterhármasával, valamint Zabari Dávid, Lestyán Lionel és Szabó Csaba találataival 6-0-ás gyulai győzelem született. A gyulai csapatnak azonban fegyelmezett játékkal kellett előrukkolnia, hiszen aktuális ellenfele nagyarányú vereségei mellett ősszel komoly sikereket is el tudott érni. A kék-sárga egyesület például legyőzte a Dunaharaszti MTK és a Meton-FC Dabas együttesét is, illetve döntetlen játszott a monori és kispesti riválisával.
A vendégcsapat nem is vette félvállról a bajnoki küzdelmet, már az első támadással eljutott a fővárosi kapu elé, Göblyös Sándor beadását ekkor még kifejelték a védők. A harmadik percben azonban már tehetetlenek voltak a kék-sárgák, amikor Szabó Péter szögletét Vörös Barnabás teljesen üresen érkezve fejelhette a hálóba. 0-1.
A gyulai együttes időközben teljesen átvette a kezdeményezést ellenfelétől, amely csak rövid ideig tudta magánál tartani a játékszert. Ennek eredményeképpen a vendégcsapat sorra dolgozta ki lehetőségeit, a 13. percben például Szabó Zsombor lövését blokkolták a védők. Egy perccel később már kettővel vezetett a vendégcsapat, amikor Göblyös Sándor hatalmas bedobása szelte át a levegőt, majd Czirok József fején megcsúszva landolt a hazai kapuban. 0-2.
A 21. percben kishíján megérkezett a harmadik „várvárosi” találat, amikor Zabari Dávid beadását Czirok József fejelte centikkel a kapufa mellé. A harmadik gyulai találatra azonban csak három percet kellett várnia a vendég szurkolóknak. Szabó Péter szögletét még kibombázták a tizenhatosról a hazai védők, ám ezt Zabari Dávid lefülelte, majd dobta is vissza azonnal támadásba, amelynek végén Szabó Péter „rajzolta” Göblyös Sándor fejére a játékszert. 0-3.
Fotó: Gyulai Termál FC
A félidő végéig Zádori Krisztián és Czirok József is próbálkozhatott, a játékrész utolsó helyzetében pedig Vörös Barnabás fordult le védőjéről és lőtte telibe a hálóőrt, a kipattanót pedig Zelenyánszki László küldte akrobatikus mozdulattal kapura.
A második félidőben is folytatódott a gyulai irányítás, a hazai együttes pedig továbbra is próbálta tartani a lépést ellenfelével. A fővárosi igyekezet azonban több alkalommal is rossz vagy indulatos belépőket hozott, amelyekből sárgalapok is születtek, de a felek több alkalommal össze is szólalkoztak egymással.
A túlfűtött percek mellett azért foci is volt bőven a pályán. Előbb Szabó Péter lőhetett szabadrúgásból kapura, majd Krajcsó Krisztián robogott el a szélen, beadását pedig Zádori Krisztián váltotta gólra, megszerezve csapata negyedik gólját a mérkőzésen. 0-4.
A játék minden elemét uraló fürdővárosi együttes a 86. percben állította be a találkozó végeredményét, amikor Zádori Krisztián finom mozdulattal tálalt Constantinescu Dan-Marius elé, aki lendületből, két védővel a nyakán robogott a kapuig és lőtte ki a hosszú sarkot. 0-5.
A Gyulai Termál FC csapata megszerezte hatodik tavaszi sikerét és maradt továbbra is versenyben a bajnoki címért. A fürdővárosi együttes statisztikája igencsak figyelemre méltó, hiszen hat mérkőzésen szerzett húsz gólja mellett egyetlen kapott találat szerepel, öt mérkőzés óta nem rezgett meg a gyulai háló. A „várvárosi” gárda magabiztos teljesítményével pedig azt üzeni, készen áll megvívni a csatát a dobogó második fokáért.
A Gyulai Termál FC csapata a következő fordulóban ismét fővárosi ellenféllel néz szembe, amikor a jelenlegi ezüstérmes ESMTK gárdája érkezik az Id. Christián László Városi Sporttelepre.
Fotó: Gyulai Termál FC



























