Talán nem csak a kulturális különbség az oka annak, hogy ami az angoloknak fölöttébb kínos, az nekünk meglehetősen szórakoztató lehet. Így történhetett meg az is, hogy az egykori londoni sikerdarab, a „CSAK SEMMI SZEXET, KÉREM, ANGOLOK VAGYUNK!” című vígjáték Gyulára érve is nagy sikert aratott.
A hetvenes években színpadon és filmvásznon egyaránt hódító - még a Guinness-féle rekordok könyvébe is bekerült – darabot ezúttal Mikó István rendezésében, a Turay Ida Színház előadásában nézhették meg az Erkel bérlettel rendelkezők, a Művelődési Ház színháztermében. Anthony Marriott és Alistair Foot fergeteges komédiájának provokáló címe (No Sex Please - We're British) már önmagában teltházat jelent, így még a barátságtalan idő ellenére is megteltek a nézőtéri széksorok.
Két részben lehettünk tanúi annak, hogy a fiatal és szépreményű angol banktisztviselő Peter Hunter (Boros Zoltán) és neje (Rárósi Anita) életét miként keserítették meg azok a lakásukat elárasztó – „felnőtt tartalmú” –küldemények, melyek visszajuttatásában ügyetlen barátjuk (Győri Péter) segédkezett, de azt egy - épp efféle illegális különlegességek után nyomozó - mindig legrosszabbkor megjelenő rendőrfelügyelő (Rusz Milán) rendre megnehezített.
Bosszantó volt még Eleanor, a konszolidált és nyugodt életre áhítozó párhoz betolakodó anyós jelenléte is, kinek „hálátlan” szerepét Hűvösvölgyi Ildikó vállalta magára. Ugyanakkor határozottan rokonszenves alakítást nyújtott a Leslie Bromheadként szintén nem népszerűségre törekvő Benkő Péter. A közönség egyöntetű szimpátiáját mégis a házban gyakori vendégként megjelenő, Arnold Needhamként színpadra lépő rendező, Mikó István nyerte el.
A dramaturgként ismert Prekop Gabriella fordította darab mindvégig az abszurdba hajló komikus helyzetek tökéletesítésére koncentrált. Vagyis mindig minden a legrosszabbul sült el, mindenki a legalkalmatlanabb pillanatban lépett be, a pokol elszabadulását pedig az - időnként fedetlen keblű - örömlányok felvonulása jelezte, egyre képtelenebb helyzetekbe keverve hőseinket, hogy amikor már minden végképp a feje tetejére állt, mégis kikászálódjanak valahogy a káoszból, s - ahogy az már lenni szokott – a fináléra minden szépen megoldódjon.
Azaz a színészek mindent megtettek a pergő, jóízű vidámságért. A dinamikus előadás mindvégig tetőponton tartotta a hangulatot, a közönség dőlt a nevetéstől, s hogy ilyen körülmények között az angoloknak kudarcba fullad a házaséletük? Az kérem, számunkra egyáltalán nem kínos. Sőt!
