Ma délelőtt 90. születésnapja alkalmából Hentes Ferencné Marika nénit köszöntötte a városvezetés. Dr. Görgényi Ernő polgármester és dr. Varga Erzsébet aljegyző virágcsokorral, Magyarország miniszterelnöke által aláírt emléklappal és tortával ajándékozta meg a családja körében ünneplő szépkorú asszonyt. 11 éves dédunokája verset írt az alkalomra, azzal köszöntötte dédmamáját.
Hentes Ferencné Hortobágyi Mária 1923. február 8-án született Békésen. A mezőgazdasággal foglalkozó szülők nagy figyelemmel irányították mindennapjait. Iskolai tanulmányait Békésen végezte, majd a polgári iskola elvégzése után kitanulta a varrónői szakmát, melyben több éven át tevékenykedett. Munkahelye a gyulai Park étterem volt, ahol szerető kollégái körében sok szép napot töltött el.
Testvérével, Antallal nagyon bensőséges kapcsolatot tartott, egészen annak 1998. évben bekövetkezett haláláig. 1948-ban kötött házasságot Hentes Ferenccel, akivel 58 évig éltek együtt. Házasságuk alatt vasutas férjének munkáját segítette, aki először Ludadon, majd Bicerén volt állomásfőnök. Házasságukból két gyermekük született, Mária és Ferenc, van két unokája, Zsolti és Ferenc, és egy dédunokája, Fanni.
Marika néni szeret televíziót nézni, főleg a kabaréműsorokat. Olvassa a napilapokat, és naponta 3-4 kártyapartit játszik a család éppen ráérő tagjaival. Mindenkinek azt kívánja, hogy legyen ilyen egészséges 90 éves korában. A magas kor titkát nem ismeri, de hozzáteszi: a komolyabb betegségek, különösebb megpróbáltatások elkerülték életében.
























