Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hajmeresztő este a művelődési házban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Súr EnikőKULTÚRA • 2013. február 07. 18:30
Hajmeresztő este a művelődési házban
A közönség együtt nyomozott a Turay Ida Színház társulatával
Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

Interaktív darabnak lehetett részese a művelődési ház közönsége. Paul Portner Hajmeresztő című bűnügyi társasjátékát a Turay Ida Színház előadásában láthatta a gyulai publikum. A Jászai Mari-díjas színművész, Mikó István által rendezett kétfelvonásos színdarab különlegességét az adta, hogy a színészek a közönséget is bevonták a játékba, s a nézők maguk dönthették el, hogyan végződjön a történet.  

A rendhagyó darab elején a rendező hangja figyelmeztette a nézőtéren ülőket, hogy alaposan figyeljenek meg mindent, ami a színpadon történik, mert az ő aktív részvételükkel oldják meg a rejtélyt. A bűnügyi vígjáték cselekménye a Hajmeresztő elnevezésű fodrászszalonban játszódik, ahová négy vendég érkezik: Mikey Thomas, az álegyetemista rendőr (Bácsatyai Gergely), Edward Lawrence, a régiségkereskedő (Nagy Gábor), Victor Rosetti, a magát építőmunkásnak kiadó felügyelő (Szirtes Gábor) és a szenátorfeleség, Mrs. Schubert (Pásztor Erzsi).

Miközben a fodrászüzletben zajló eseményeket figyeli a közönség, a szalon fölötti lakásban gyilkosság történik: megölik a híres zongoraművésznőt. A két rendőr megkezdi a nyomozást, mindenkit kihallgatnak, aki a bűntény idején a fodrászatban volt. Kiderül, hogy a bűntettet bárki elkövethette: Lawrence, Mrs. Schubert, a fodrászlány, Barbara DeMarco (Keresztes Ildikó) és a szalon tulajdonosa, Tony Withcomb (Bozsó József) is a gyanúsítottak között van.

A publikum a darab első felében észrevételeivel segíthetett a nyomozóknak az események rekonstruálásában, a második felvonásban pedig kérdéseivel irányíthatta a történetet. A nézők aktív részeseivé váltak az előadásnak: volt, akinek telefonálnia kellett a színpadon, volt, aki felolvasta az elhunyt leveleit. A játék a szünetben sem ért véget, hiszen a közönség akár beszédbe is elegyedhetett a felügyelővel.

A bűnügyi társasjáték szereplőinek nem volt könnyű dolga, mivel az interaktivitás miatt sokszor rögtönözniük kellett. Úgy kellett közvetlen kapcsolatot teremteniük a nézőkkel, hogy közben nem eshettek ki a szerepükből, hiszen ha a közönség nem a színpadi valóság világában mozog, és kizökken a darabból, akkor megszűnik a játék varázsa. A Turay Ida Színház társulata jól vizsgázott Gyulán, ügyesen lavírozott „a darab létét fenyegető” kérdések között, a művelődési ház önjelölt nyomozói pedig remekül szórakoztak a "hajmeresztő" történeten.

 

Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)