Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az idei év első honosításán huszonnégyen kapták meg az állampolgárságot Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2013. január 31. 09:38
Az idei év első honosításán huszonnégyen kapták meg az állampolgárságot Gyulán
Dr. Görgényi Ernő: Felelősséget kell érezzünk egymás iránt
Az idei év első honosításán. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Az idei év első honosításán huszonnégyen tettek állampolgári esküt Gyulán, a polgármesteri hivatal dísztermében. Az ünnepélyes esemény Bálint Gergő által tolmácsolt Wass Albert verssel kezdődött, majd a fogadalom elmondása után dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere gratulált a jelenlévőknek. A városvezető egy irodalmi idézettel kezdte ünnepi köszöntőjét.

- „Minden magyar felelős minden magyarért.” Szabó Dezső ezen gondolata, meggyőződésem szerint a magyar nemzeti kultúrának az egyik legfontosabb sarokköve. Felelősséget kell érezzünk egymás iránt. Ám nem mindig rajtunk múlt, hogy összetartozásunkért tegyünk. A diktatúra éveiben, a politikai erők mindent elkövettek annak érdekében, hogy ez az érzés elpárologjon belőlünk, hogy még azt a tényt is elfelejtsük, hogy léteznek határon túli magyarok. Ady Endrének az egyik legszebb, legérzelemgazdagabb verse, a Nekünk Mohács kell arról szól, hogy mi magyarok, ha nem élünk át egy komoly traumát, akkor nem mozdulunk, nem változtatunk. A Mohácsi csatavesztés után éppúgy martuk egymást, mint annak előtte. Akkor a magyarok továbbra is egymással voltak elfoglalva, minthogy a törökkel harcoltak volna. Végül csak tanultunk nagy irodalmi gondolkodóinktól, és a 2004-es népszavazási trauma után, 2010-ben Magyarország egy olyan országgyűlést választott magának, amely 97%-os többséggel fogadta el azt a törvényt, amelynek köszönhetően Önök egy egyszerűsített eljárásban szerezhették meg, vagy szerezhették vissza állampolgárságukat, amelyet ma ünnepélyes keretek között átvehetnek - mondta beszédében dr. Görgényi Ernő.

Wass Albert Üzenet haza című versének határozott szavai után a honosított állampolgárok állva tisztelegtek nemzetünk himnusza előtt, majd alkoholmentes pezsgővel ünnepeltek.

 

Az eskü utáni pezsgőzés. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)