Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai sportbálon kitüntették a város legeredményesebb sportolóit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2013. január 27. 13:36
A gyulai sportbálon kitüntették a város legeredményesebb sportolóit
Négyszázan ünnepelték a tavalyi év legjobbjait
Fotó: Gyulai Hírlap Online - Oláh Szabolcs

Remek hangulatban, igényes környezetben rendezték meg a hétvégén a nagy hagyományokra visszatekintő Sportbál és Díjátadó gálát a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban, amelyen mintegy négyszázan ünnepelték a tavalyi év legkiemelkedőbb sportolóit, edzőit és sportvezetőit. Felföldi Sándor, a Gyulasport Kft. ügyvezető igazgatója szomorú bejelentéssel állt a vendégek elé, ugyanis mindenki szeretett Tanár Ura, Szigeti István csütörtök éjszaka örökre megpihent. A megjelentek egy perces néma felállással tisztelegtek a kiváló testnevelő, sportember, sportszakember emléke előtt.

Az immár 18. alkalommal megrendezett bált dr. Görgényi Ernő polgármester nyitotta meg, majd Torma Béla sportért felelős tanácsnok köszöntötte a megjelenteket. A hagyományokhoz híven először Gyula Város Sportjáért elismerést adták át, melyet ebben az évben Szentléleki Béla testnevelő, labdarúgó edző, utánpótlás szakvezető, érdemelte ki. Szakmai munkáját a céltudatosság, kitartó, színvonalas munka jellemzi, mindezt vidáman, jókedvvel teszi évek óta. A sportból, a labdarúgás iránt érez nagyobb elkötelezettséget, de szívesen foglalkozik más sportágakkal is. Maga is rendszeresen sportol, példát mutatva valamennyi embernek, aki őt ismeri. Szívügye a diákok sportolása.

Az Év női sportolója kitüntetést Buzási Orsolya kézilabdázó vehette át, aki a gyulai felnőtt női kézilabda csapat oszlopos tagja évek óta, edzője Majorné Horváth Izabella, második helyen Volosinovszki Anita úszó végzett, edzője Tóth András, míg a harmadik legtöbb szavazatot Kosztin Flóra erőemelő kapta, edzője Ambrus János. A férfiaknál semmi kétség nem volt, hogy ki a 2012-es év legjobb sportolója, hiszen Szabó Sándor atléta többszörös magyar válogatott, kiemelkedő teljesítményeivel változatlanul öregbíti városunk hírnevét nemzetközi szinten is, edzője Kertes István. Második Nádasdy Balázs úszó lett, aki országos bajnoki címmel büszkélkedhet, edzője Tóth András, harmadik helyen pedig Lovász Tamás íjász végzett. A csapatok közül az U 19-es korosztályú labdarúgó csapat emelhette magasba az „Év csapata” kupát, edzőjük Szabó Attila. Második helyen a Gyulai Sport Egyesület tekései végeztek, míg a harmadik helyet az OB III-as ezüstérmes Tenisz Szabadidő Sport Klub érdemelte ki, akik a 2013-as szezont már az OB II-es bajnokságban kezdik meg.

A fogyatékkal élők év sportolója címet három úszó is kiérdemelte, akik kitartó, szorgalmas, fegyelmezett munkával értek el szép eredményeket, ők Bíró Bernadett, Herczeg János, és Sebestyén József. A Tanácsnoki különdíjat Elekes Imre modellező, valamint Boros Dezső erőemelő vehette át Torma Béla sportért felelős tanácsnoktól. Ezután a dr. Vargáné Major Judit által alapított Szilágyi Sándor Kézilabda Emlékdíj átadása következett, melyet ebben az évben Gazsó Mátyás, a férfi együttes edzője érdemelt ki. Végül Gyula város legtehetségesebb utánpótláskorú sportolóit tüntették ki egy-egy kupával. Erdődi Bettina (kézilabda), Cseresznyés Enikő (íjász), Horváth Nikolett (kézilabda), Stefanovics Regina (karate), Illyés Enikő (agility), Lovász Zoltán  (tenisz), Nagy Benedek (úszó), Benkő Roland (salakmotor), Regős Csaba (labdarúgás), Süli Richárd (atléta), Tamás Kornél (sakk), Fodor Csaba (erőemelő), Szántó Zoltán (modell), Hubik Márton (vívás), Házi Márk (teke).

A díjátadások és a vacsora után az ünneplésé volt a főszerep, a jó hangulatról az Antovszki Band gondoskodott, akik hajnalig szolgáltatták a talpalávalót a város legnépszerűbb báljában.

 

Fotó: Gyulai Hírlap Online - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)